Megjelent: 17 éve

Téves adatok keringenek a minimálbéresekről

Amióta a pénzügyi tárca nyilvánosságra hozta, hogy a cégek tavaly októberben 1,6 millió alkalmazottra kértek kedvezményt a 125 ezer forintos minimumjárulékalap után történő fizetési kötelezettség alól, számos sajtóorgánum, illetve televíziós műsor 1,6 millió minimálbéresről beszél.

Pedig az érintettek jó részénél a járulékfizetés alapja meghaladta a minimálbér összegét, átlagosan 76 300 forintra rúgott - olvasható a NAPI Gazdaságban

A bejelentéssel zömmel a feldolgozóiparban, kereskedelemben és a közigazgatásban dolgozók után éltek a foglalkoztatók. A KSH jelentése szerint 2006 első tíz hónapjában az élelmiszeriparban bruttó 99 489 forint volt a fizikai foglalkozásúak átlagkeresete, míg a kereskedelemben 91 023 forint.

A közigazgatási szférában az átlagos havi bruttó kereset hajszálnyival maradt a minimumjárulékalap alatt, 124 767 forintot ért el a fizikai munkát végzőknél. Az építőiparban is több munkavállaló esetében kértek kedvezményt a gazdasági szolgáltatást nyújtó cégek alkalmazottaira, akiknél a KSH jelentése szerint átlagosan 93 957 forint volt a bruttó kereset.

Arról, hogy valójában hány munkavállaló kap minimálbért, sem az Állami Foglalkoztatási Szolgálat, sem a Központi Statisztikai Hivatal, sem a Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem rendelkezik adatokkal vagy becslésekkel. Talán a februártól teljes körűvé váló havi elektronikus bevallásokból kiderül majd az "igazság".

[origo]
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek