Megjelent: 11 éve

Tippek, hogy olcsóbban jusson a fizetéséhez

Az emelt tranzakciós illeték korában máshogy kell majd bankolnunk, mint ahogy az elmúlt években megszoktuk. Ezreseket bukhatunk majd azon, ha nem elég jó a stratégiánk. Különösen, mivel a tranzakciós illeték és a bankadó szorítójában vergődő bankok velünk akarnak kifizettetni mindent, amit csak tudnak.

Hogy pontosan melyik banknál kinek mi a jó stratégia kinek, az annyira egyedi, hogy ennek megválaszolását meg sem kísérljük. Aki igazán tisztán szeretne látni, annak le kell töltenie a bankja honlapjáról a kondíciós listákat, vagy kinyomtatni a legutóbbi számlakivonatát és megpróbálni az ügyfélszolgálatot rávenni arra, hogy számolják ki, egy másik csomagban vagy egy másik banknál mibe került volna ugyanaz a hónap.

Ám van néhány általános dolog, amit minden bankolónak érdemes tudnia, pláne most, hogy megemelkedtek a tétek, s egyes bankok már a kártyás vásárlásokért is pénzt kérnek.

Barátkozzon meg a bankfiókkal! A legjobb havi egyszer felvenni a hónap készpénzkifizetéseihez szükséges összeget a bankkártyájával. És bizony újra előfordulhat, hogy ezt a bankfiókban tudja olcsóbban megtenni, nem az automatában. Az egyik bank például a fiókos kivétért - 5000 forint fölött -kevesebbet kér, mint az automatásért.

Válassza az elektronikus számlakivonatot! Ez talán mindenütt olcsóbb a papíron postázottnál. 50-100 forintot nyer ezen minden hónapban, s az internetes bankfelületről általában amúgy is ingyen le lehet tölteni és kinyomtatni.

Pénzt a párnacihába! Ha véletlenül készpénzben jut egy összeghez, véletlenül se tegye be a bankba. Már a befizetésért is előfordul, hogy pénzt kérnek a bankok, és mikor elköltené, újra kiszámláznak majd Önre valamilyen címen valamilyen díjat.

Keresse meg a csekkek befizetésére a legjobb módot! Víz, gáz, villany, fűtés, közösköltség, internet, telefon – rögtön 7 darab utalás, amit minden hónapban el kell végezni. A csoportos beszedés nagyon kényelmes, de elég, s akár meg is duplázhatja a számlák kifizetésének a költségét. Ennél valamivel jobb, ha vesszük a fáradságot és havonta egyszer elutaljuk a csekkeket az interneten. Még jobb, ha távszámla vagy díjnet-szolgáltatást tudunk rájuk igénybe venni.

Utalni csak interneten! Az internetes utalás szinte mindig olcsóbb a bankfiókosnál, akár több ezrelékkel is. Ám van olyan, hogy a bank a hó második bejelentkezéséért már horribilis összeget kér, ezért csak óvatosan!

Felejtsük el a tranzakciónkénti SMS-eket! Már csak a legdrágább csomagokban van ingyen vagy elfogadható áron az, ha minden fizetés után automatikus SMS-t szeretnénk kapni. Az SMS-megrendelésünket igyekezzünk arra minimalizálni, amire tényleg szükségünk van, mert akár havi ezer forintot is bukhatunk rajta.

Kerüljük az idegeneket! Ez nem újdonság, de az idegen bankokból való pénzfelvételt, a bankfióki ügyintézést és tulajdonképpen mindent célszerű kerülni, mert nagyjából ezer forintba kerül minden egyes tranzakció.

Fontolja meg a nagyobb csomagot! Fájdalmas 4-5 ezer forintot kifizetni egy prémium csomag számlavezetési díjáért, de ha eleve ennyit fizetünk összességében egy kisebb csomagban, akkor még mindig jobb a prémium csomag adta szabadság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk