kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Titkolják a csoportos elbocsátásokat?

A csoportos elbocsátás adatai nem kezelhetők üzleti titokként, de a regionális foglalkoztatási központoknak az ilyen típusú adatközléssel kapcsolatban egyeztetniük kell a foglalkoztatási hivatallal.

Az MTI-nek több munkaügyi kirendeltségen azt mondták, hogy a középvezetők számára nyilatkozati tilalmat rendelt el a foglalkoztatási hivatal. Az intézkedés jelen pillanatban is érvényben van és időszakonként felhívják a figyelmet a betartására. A nyilatkozók egyike sem kívánt névvel szerepelni, de hozzátették, hogy több évtizedes munkásságuk alatt nyilatkozati tilalomra még nem volt példa. A nyilatkozók az MTI-nek egy október közepén keltezett köriratra hivatkoztak, amely azt mondta ki, hogy a válság miatti létszámleépítésekről, a cégek nevéről és az elküldött emberek számáról a sajtónak nem adható ki nyilatkozat, az érdeklődő újságírókat a Pénzügyminisztériumba, valamint a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumba kell irányítani.

Nothoff Ingrid, a munkaügyi minisztérium szóvivője az MTI-nek kijelentette: nincs nyilatkozási tilalom, de a regionális foglalkoztatási hivatalok vezetőinek egyeztetniük kell a foglalkoztatási hivatallal. Nem kérhetik nevük elhallgatását a munkaügyi kirendeltségektől a csoportos létszámleépítést végrehajtó cégek - válaszolta a tatabányai polgármester írásos kérdésére Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter.

Bencsik János országgyűlési képviselő, tatabányai polgármester (Fidesz) szerint a válság miatti csoportos létszámleépítések bejelentésekor többször előfordult, hogy az érintett cég üzleti titokra hivatkozva a munkaügyi központnak megtiltotta nevének nyilvánosságra hozatalát. A polgármester szerint ez a gyakorlat törvényellenesen korlátozza az önkormányzatok és a sajtó munkáját, ezért írásbeli kérdést intézett Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterhez.

"Nem minősül üzleti titoknak például a csoportos létszámcsökkentéssel érintett telephely elnevezése, foglalkoztatási csoportok szerinti bontásban a csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók létszáma, statisztikai bontásban a foglalkoztatottak neme, szakképzettsége és a munkakörük megnevezése" - írta Szűcs Erika válaszában, amelyet a napokban kapott meg a polgármester.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk