Megjelent: 15 éve

Titkolóznak a Szenior Foglalkoztatási Szövetség pályázatáról

A Magyar Nemzet szerint a munkaügyi minisztérium háttérintézményeként működő Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) titkolózik a Vadász János vezette Szenior Foglalkoztatási Szövetség által elnyert, a 45 év felettiek foglalkoztatásának bővítésére szolgáló pályázat részleteiről.

A pályázati kiírás szerint a projektet tavaly december 31-ig kellett volna teljesíteni, azaz legalább száz városban kellett volna szeniorfoglalkoztatási klubokat létrehozni és a kiíráskor meglévő 129 ezer 45 év feletti álláskeresőnek legalább tíz százalékát tartós munkahelyhez, legális foglalkoztatáshoz juttatni - írja a lap.

A Magyar Nemzet arról is beszámol, hogy az eredeti pályázati kiírás határidejét már két alkalommal módosították, ám a pályázati cél teljesítéséről nem lehet információt kapni.

A lap emlékeztet: a volt szocialista párti politikus elnökségével működő közhasznú szervezet a projektre kilencvenmillió forintot kapott, mivel a OFA meghívásos alapon, kizárólag a szövetséget pályáztatta, miután az megalakult.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk