kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Tíz év múlva a nyugdíjasok országa leszünk?

A budapesti lakosság átlagéletkora 1990-ben még 39 év volt, mostanra 42,4 évre emelkedett. Az országos átlag 40,9 év. Az öregedési index kiemelkedően magas a belvárosban, az ötödik kerületben, ahol száz gyerekkorúra 340 idős jut. Ez több, mint az országos átlag kétszerese - cikkezi a Népszabadság.

Az egymillió 722 ezer budapesti lakos közül már minden negyedik idősebb 60 évesnél - derül ki a KSH Statisztikai tükör című kiadványából. A gyerekek száma utoljára 1960-ban volt magasabb az idősekénél, legalábbis a fővárosban, mert vidéken még 1990-ben is több gyerek élt, mint idős.

A budapesti lakosság átlagéletkora 1990-ben még 39 év volt, mostanra 42,4 évre emelkedett. Az országos átlag 40,9 év. Egy társadalom idősödésének egyik mérőszáma az úgynevezett öregedési index, amely a hatvan évesek és idősebbek gyerekkorúakhoz viszonyított száma. A fővárosban1930-ban még csak 46 idős jutott száz gyerekkorúra, 1990-ben már 124, tavaly pedig 153.

Az idősek számát az aktív korúakéhoz (a 15-59 évesekhez) viszonyítva kiderül, hogy mekkora eltartottsági terhet jelentenek az aktívak számára. 1930-ban még csak 11 idős jutott száz aktív korúra Budán, 1990-ben már 35, manapság pedig 40.

A fővárosi nyugdíjasok élnek a legjobban

Az öregedési index kiemelkedően magas a Belvárosban, az ötödik kerületben, ahol száz gyerekkorúra 340 idős jut. Ez több, mint az országos átlag kétszerese. Ugyanakkor az is tény, hogy a fővárosi nyugdíjasok élnek a legjobban: nyugdíjuk húsz százalékkal több, mint az országos átlag. Ez részben annak köszönhető, hogy Budapesten a nettó átlagkereset is 23 százalékkal több, mint az országos átlag, részben pedig mert a fővárosi nyugdíjasok hosszabb szolgálati idővel rendelkeznek, mint a vidékiek. A legalább 60 éves nők átlagnyugdíja Budapesten 102 ezer forint, a férfiaké 120 ezer. Ezzel a nők 22, a férfiak pedig 18 százalékkal kapnak többet, mint az országos átlag. A legmagasabb nyugdíjat a XII. és II. kerületi, a legalacsonyabbat a XXIII. kerületi nyugdíjasok kapják, de még az ő nyugdíjuk is 8 százalékkal magasabb az országos átlagnál.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek