kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Tizenegy szervezet kapott "Fogyatékosságbarát munkahely" díjat

Tizenegy cég, önkormányzat, illetve oktatási intézmény kapta meg a "fogyatékosságbarát munkahely" díjat. Az elismerést azok vehetik át minden évben, akik nyitottak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. A kitüntetettek között van a Magyar Posta Zrt., az E.ON Hungária csoport és a Nyíregyházi Főiskola.

Az elismerést minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány képviselői közösen adják át a díjazottaknak. Az idei kitüntetettek közül heten már korábban is megkapták az elismerést.

A díjazott munkáltatók vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek foglalkoztatásával kapcsolatos gyakorlatukat.

Soltész Miklós, az Emmi szociális államtitkára az ünnepélyes díjátadáson felidézte azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyekkel segíteni tudják a megváltozott munkaképességű emberek munkába állását. Ezek között említette a fogyatékos embereket foglalkoztató nagyobb cégek támogatási rendszerének egységesítését, amelynek eredményeként idén csaknem 300 cégnél több mint 30 ezren dolgozhatnak ebben a rendszerben. Az államtitkár a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedést segítő rehabilitációs kártyát is sikeresnek nevezte, jelezve, hogy már több mint 8 ezer embert foglalkoztat ily módon összesen 4 ezer vállalkozás.

Közölte azt is: a kormány várhatóan rövidesen dönt arról, hogy meg kívánja változtatni a közbeszerzési rendeletet; ennek lényege, hogy a többségében fogyatékos embereket foglalkoztató cégek termékeinek, szolgáltatásainak megkönnyítik a piacra jutását.

A 2012. évi díjat az Alko-soft Szolgáltató Bt., a XVIII. kerületi önkormányzat szociális központja, az E.ON Hungária csoport, az ELTE Társadalomtudományi Kara, az Eurest Étteremüzemeltető Kft., a Job Személyzeti Tanácsadó Kft., a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány, a Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft. és a Nyíregyházi Főiskola kapta.

Az elismerést odaítélő bizottság továbbá meghosszabbította az Auchan Magyarország Kft., a Baumax Magyarország Kereskedelmi Zrt., a Hotel Panda Kft., a Johnson Controls Mezőlak Kft., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., a Szegedi Szefo Fonalfeldolgozó Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. kitüntetését, illetve az ezzel járó "fogyatékosságbarát munkahely logó" használatának jogát, amely az indoklás szerint "fontos társadalmi szemléletformáló eszköz".

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk