Megjelent: 15 éve

Tizenhárom gigaberuházást lehetetlenített el a válság vidéken

Vidéken sem rózsásabb a helyzet, mint a fővárosban. A válság hatására már jó pár projektet leállítottak.

1. Komárom

Nem épül meg az Aquario bevásárlóközpont a komáromi Kossuth téren. A terület megvásárlásában érdekelt Rosenberg, Lehman & Partners Kft.-nek ugyanis a válság miatt nem áll módjában teljesíteni a korában megszabott feltételeket. Az önkormányzat tavaly év végén megszüntette a terület eladásáról szóló eredeti határozatát, így 30 millió koronás bevételtől estek el, s további 30 milliót kell előteremteni a tér rendbehozatalára.

2. Körmend

A válság miatt nincs pénz a körmendi sajtgyár újjáépítésére. A gyár 2007-ben égett porig, 3 milliárd forintos kárt okozva a holland World Protein Kft.-nek. Az üresen álló telket nemrég eladásra hirdették, a város vezetői így már nem reménykedhetnek tovább abban, hogy tulajdonosai újraindítják a harminc alkalmazottat foglalkoztató sajtgyárat. A város nemcsak a munkahely-lehetőségektől, hanem a gyár által fizetett tetemes iparűzési adótól is elesik.

3. Balaton

Jó néhány projektje befagyott a balatoni fejlesztéseiről elhíresült SCD Groupnak, miután a gazdasági válság ellehetetlenítette a banki finanszírozást. Bár a cég képviselőjének tájékoztatása szerint a 25, összesen 450 millió eurós balatoni projektjük egyikéről sem kívánnak lemondani, és továbbra is folynak előkészületek, mégsem kezdenek bele egy építkezésbe sem. A siófoki Aranyparton tervezett kempingfejlesztés első ütemére már tavaly október óta van jogerős építési engedély, de a mostani projektfinanszírozási feltételek mellett a beruházást nem indítják el. Kérdéses az 5,5 milliárd forintos badacsonyi gasztrohotel, a 3,6 milliárd forintos balatonszemesi wellness-szálloda, valamint a badacsonyörsi üdülőfalu és az almádi kempingfejlesztés sorsa is. A válság mellett az SCD szerint más okai is vannak a késlekedésnek; Badacsonyban a régészeti és a műemléki vizsgálat lezárulására várnak, Balatonszemesen a szálloda lengyel üzemeltetője lépett vissza a már aláírt szándéknyilatkozattól, Badacsonyörsön a civilek fogtak össze a fejlesztés ellen, Almádiban pedig nem sikerült megegyezni az önkormányzattal a beépítettségről.

4. Sávoly

Most már biztos, hogy nem rendezik meg szeptember 20-án a MotoGP Magyar Nagydíjat Sávolyon. A spanyol beruházó Sedesa eddig hatmilliárd forintot költött a pálya megépítésére, de a világgazdasági válság és a finanszírozási problémák miatt a futam halasztását kérte. Mivel a beruházás pénzügyi hátterének megteremtésére jelenleg nem képesek a kereskedelmi bankok, a MotoGP Magyar Nagydíj szervezője a Magyar Fejlesztési Bankkal kezdett tárgyalásokat egy csaknem 45 millió eurós hitel folyósításáról, amely a pálya megépítéséhez szükséges összeg felét teszi ki. Suchman Tamás, a sávolyi beruházás hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos azonban azt állítja, a spanyol beruházó még be sem nyújtotta kérelmét a Magyar Fejlesztési Bankhoz, így a pálya legkorábban 2010 tavaszán lenne alkalmas a futam megrendezésére. A MotoGP-t a tervek szerint ősszel a Hungaroringen bonyolítják le.

5. Sármellék

Leállhatnak az utóbbi időben meglódult vidéki reptérfejlesztések is. Az egyik legdinamikusabban fejlődő vidéki reptér, a sármelléki Fly Balaton például ideiglenes bezárt. Az ír-magyar tulajdonú Cape Clear Aviation Kft. 3,5 milliárd forintos befektetésének köszönhetően a Balaton környéki reptér 2006 szeptembere óta áll nyitva a nemzetközi személyszállítás előtt. Kezdetben 64 ezer, tavaly dupla ennyi utas fordult meg a légikikötőben, az áruforgalom fellendülése pedig a német DHL cégnek volt köszönhető, mely egymaga bérelte a 2007-ben átadott, csaknem 600 millió forintot felemésztő cargo terminált. A repteret 2008 augusztusában nyilvánították vámúttá, így az most már az Európai Unión kívülről is fogadhatna árut, de a Cape Clear Aviation Kft. eladósodott, a reptér pedig új fejlesztő híján bezárt.

6. Pécs

Bár a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program 34 milliárdnyi beruházásához a város önrésze már megvan, az unió csak lezárt munkaszakaszok után fizet, így az előfinanszírozás terhe a kivitelezők vállát nyomja majd a jelenlegi bizonytalan hitelezési helyzetben. Kérdés, hogy vállalják-e a kockázatot az olyan nagyberuházások kivitelezői, mint a hangversenyterem, a tudásközpont-könyvtárkomplexum, vagy a Zsolnay-negyed, illetve a pécsi közterek felújítói. E négy nagyprojekt egyébként jelentős késésben van, már most látszik, hogy 2010 első félévében egyik helyszínre sem lehet majd programokat szervezni, s talán csak a közterek felújításával készülhetnek el időre. A hitelspirálba került város nem hosszabbítja meg a pécs-pogányi reptér kifutópályáját sem, mely létfontosságú lenne az utas- és áruforgalom növekedése szempontjából, de több milliárd forintba kerülne. A repteret értékesíteni kívánják, komoly érdeklődő azonban eddig még nem jelentkezett. A hitelválság a Nádor Szálló évek óta tervezett felújítását is ellehetetleníti, s nem tudni azt sem, lesz-e pénz a Pécsi Nemzeti Színház felújítására.

7. Orfű

Nem lesz kétmilliárd forintos beruházás Orfűn. Az egykori Postabank-vezérhez, Princz Gáborhoz is köthető cég, az Országpark Kft. egy 200 szobás, 3 csillagos wellness-hotelt építését tervezte, valamint a klagenfurti Minimundushoz hasonló látványparkot akart kialakítani Európa híres épületeinek méretarányos, többméteres makettjeivel. A munkálatokat idén tavasszal kívánták elkezdeni, most azonban leálltak a beruházással. A cég képviselője szerint ebben részben a gazdasági válság, részben pedig az önkormányzat hozzáállása játszott szerepet, hiszen a tervtanács kétszer is visszadobta a terveket. Virányi István regionális főépítész ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy a cég már a novemberi tervtanácsra sem ment el, s azóta egyáltalán nem mutatták be elképzeléseiket.

8. Szolnok

Befulladt a wellness-fejlesztés Szolnokon a válság miatt. Mivel a vevő Nívó Generál Kft. a többször módosított határidőre sem fizette ki a vételárat, az önkormányzat nem adta el az 556 millió forintra értékelt, városközpontban lévő Damjanich utcai uszodát. A cég képviselője elmondta, hogy a beruházást a lehetetlen feltételekkel kínált bankhitel miatt nem tudják megvalósítani. Az 50 millió forintos foglaló az üzlet meghiúsulása után az önkormányzatot illeti. A szolnokiak egyelőre nem mondanak le a tervről, az önkormányzat újabb beruházót keres a wellness-hotel megépítésére és a környék felújítására.

9. Kecskemét

2008 szeptemberében még arról volt szó, hogy a kecskeméti önkormányzat 728 millió forintért eladja a helyi szabadidőközpont 3,5 hektáros területén fekvő, már évek óta zárva tartó Tó Hotelt a Szentkirályi ásványvizet gyártó Vitapress Kft.-nek. A cég tervei szerint lebontotta volna a szállodát, hogy egy új, 220 szobás, ötcsillagos wellnesshotelt építsen a helyére 2010-ig. A Vitapress Kft. azonban év elején bejelentette, hogy mivel a megváltozott gazdasági körülmények miatt nem sikerült megfelelő finanszírozási hátteret biztosítani a projektnek, és a szállodaipar kilátásai sem biztatóak, eláll az adásvételi szerződéstől.

10. Szeged

A 40 ezer négyzetméteres szegedi Árkád bevásárlóközpont a legnagyobb vidéki plázafejlesztés lesz, ha elkészül. Év elején már egyértelmű volt, hogy az építkezést nem kezdik el időben, s az a hír is felröppent, hogy a fejlesztő ECE leáll a projekttel. A cég állítja, hogy a munkákat mindenképpen elkezdik 2009-ben, és a pláza várhatóan 2011 elején nyílik. A 130-140 millió eurós összköltségvetésű fejlesztés elé azonban jelentős gátat emelhet a válság miatt lelassult bankhitelezés.

11. Makó

Nem lesz fürdő Makón - legalábbis nem az elkövetkező években. A tervek szerint az építkezés tavasszal kezdődött volna, a kivitelezők azonban a válságra, azon belül is az euró-forint árfolyamváltozásokra hivatkozva nem a várt 3,3 milliárd, hanem körülbelül 5 milliárd forintért vállalták volna a munkálatokat. Mivel az önkormányzat ezt az összeget nem tudja nélkülözni, a közbeszerzési eljárást eredménytelennek nyilvánították. Jelenleg az önkormányzat arról tárgyal a kivitelezőkkel, hogy milyen műszaki tartalmakról kellene lemondaniuk ahhoz, hogy a fürdő az eredeti áron épüljön meg. A kivitelező szerint az lenne ideális, ha a Makovecz Imre tervei alapján készülő fürdő megépítésére legalább másfél éves határidőt kapnának.

12. Debrecen

A városvezetés 2008 tavaszára ígérte az átadást, de most már egyáltalán nincs pénz a debreceni Latinovits Színház befejezésére. A debreceni közgyűlésben 2006-ban fogalmazódott meg egy új teátrum építésének gondolata, a Csokonai Színház több mint százéves, elhasználódott épülete ugyanis alkalmatlan a színjátszásra, illetve a közönség fogadására. A város hitelt vett fel az építkezésre, a belső kialakításra azonban már nem futotta a 3,2 milliárd forintos keretből. A Finta József tervezte, műcsarnokkal, pódiumteremmel és kreatív gyermekközponttal kiegészített színház ügyében az ellenzék a jobboldali városvezetést hibáztatja, az önkormányzat pedig a kormányt, akiktől nem kaptak támogatást. Mivel a belső munkálatokra további 1,5 milliárd forintot kellene fordítani, a színház biztosan nem nyílik meg az elkövetkezendő egy-két évben.

13. Szatmárnémeti

Három bevásárlóközpont-építés is befagyott Szatmárnémetiben. A Corvinilor utcára tervezett Atrium Center befektetői hónapok óta nem hallatnak magukról. A polgármester szerint a nehéz pénzügyi helyzet miatt már nem érdekli őket a befektetés. A Golescu híd lábához tervezett Real Magnum bevásárlóközpont területén sem indultak el a munkálatok, így a helyiek leginkább a Lucian Blaga sugárúti Carrefour és Armonia Pláza megépüléséhez fűznek reményeket. A tavaly szeptemberben kezdődött építkezés azonban a gazdasági helyzet miatt pár hónapja leállt. Nem tudni azt sem, mi lesz a városba tervezett mélygarázzsal; az építkezésnek 2008 októberében kellett volna kezdődnie, ám a spanyol beruházó cég kivárásra kényszerül.

A számozás csak felsorolás jellegű, nem pénzügyi nagyságrendjük szerint állítja sorba az elbukott fejlesztéseket.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk