Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Tizenkétmilliárd forint fogyatékossággal élők foglalkoztatására

A fogyatékossággal élő, illetve megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatását és képzését támogatja egy most elindított uniós program - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

images

Soltész Miklós tájékoztatása szerint az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett csaknem 12 milliárd forint keretösszegű, 2015 nyaráig futó projekt célja, hogy a jelenleg rehabilitációs ellátásban, járadékban részesülő emberek munkába állhassanak, és ha ehhez szükségük van egy szakma vagy más képzettség megszerzésére, akkor erre is lehetőségük legyen.

A projektbe összesen 10 ezer megváltozott munkaképességű embert szeretnének bevonni, akik személyre szabott segítséget kapnak majd az ország 85 pontján. A teljes egészében európai uniós finanszírozású projekt "gazdája" a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH), az intézmény a kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek bevonásával végzi majd tanácsadói tevékenységet.

A projektre munkaadók jelentkezését is várják, ők az általuk felvett munkavállalók után 5 hónapig megkapják a teljes munkabért. Erre a lehetőségre bármely, a nyílt munkaerőpiacon tevékenykedő munkaadó jelentkezhet, tehát nincs szükség akkreditációra, mint más támogatás esetén.

Az érintett munkaadók és munkavállalók az NRSZH honlapján találják meg azoknak az irodáknak a listáját, ahol - lakóhelytől függetlenül - jelentkezhetnek.

Tatosné Takács Andrea, az NRSZH főigazgató-helyettese az MTI kérdésére a projekt képzési programjával kapcsolatban arról beszélt, hogy a megváltozott munkaképességűeknek - köztük mozgásukban korlátozottaknak, látás- és hallássérülteknek - nem csoportos képzéseken kell majd részt venniük, hanem maguk dönthetik el, mit tanulnak.

Elmondta, az érintettek utalványokat kapnak, amelyeket maguk válthatnak be az általuk választott akkreditált képzési intézményekben.

Soltész Miklós felidézte a kormányzatnak a rehabilitáció területén tett eddigi intézkedéseit, a megújított, átláthatóvá és egységessé tett támogatási rendszert. Jelezte, az átalakításnak köszönhetően 16 milliárd forinttal több maradt a rendszerben. Az elmúlt három évben e területen összességében 10 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma - hangsúlyozta az államtitkár.

Fülöp Attila, a tárca család-, és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára azt közölte, bővítik a segítő vásár elnevezésű programot, így már nem csak karácsony előtt Budapesten, hanem hét vidéki helyszínen is lehet majd vásárolni a megváltozott munkaképességű emberek által készített tárgyakból, ajándékokból, használati eszközökből.

Pósfai Gábor, az NRSZH főigazgatója az új komplex minősítési rendszerrel kapcsolatban kiemelte, hogy az az első eredmények alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A rehabilitálhatónak minősítettek aránya az összes vizsgálatra jelentkezők csaknem 30 százaléka, míg a korábban már valamilyen ellátásban részesülők esetében ez majdnem 26 százalék.

A témában a sajtótájékoztatóval egy időben tartott szakmai konferencián elhangzott, a 2011-es népszámlálás - önkéntes bevallás alapján készült - adatai alapján a Magyarországon élő emberek 4,6 százaléka él valamilyen fogyatékossággal. Minden második fogyatékossággal élő a mozgásában korlátozott, minden negyedik látássérült, csaknem minden ötödik hallássérült vagy beszédhibás, valamint minden hatodik értelmi fogyatékos ember.

A szakemberek arról beszéltek, a szemléletváltás lényege, hogy a fogyatékkal élő embereknek a munka világába történő visszavezetésénél nem az elveszett értékekre, hanem a meglévő képességekre koncentrálnak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk