Megjelent: 13 éve

Tízezrek várják a németországi nyitást

Tízezrek próbálnak majd májustól, év végéig elhelyezkedni Németországban - mondta Szendrei Gergő, az Irány Németország! információs portál üzemeltetője egy müncheni sajtótájékoztatón.

A 2004-ben munkaerő-piacaikat megnyitó országok, például Nagy-Britannia és Írország is szívesen látták a magas képzettségű és szakmai tudású, kelet-európai munkaerőt, "nem lesz ez másként Ausztria és a gazdasági válságban is erősödni tudó Németország esetében sem". - vélekedett.

"Tárt kezekkel várják a magyar munkavállalókat Németországban" - mondta Szendrei Gergő egy rögtönzött sajtótájékoztatón a múlt hétvégén. Németország elsősorban az egészségügyben és az építőiparban küzd szakemberhiánnyal, de keresettek még a mérnökök és az IT szakemberek is.

"Uniós csatlakozásunk óta, a legjelentősebb munkaerő kivándorlás várható és ennek célja Németország" - mondta. "Oldalunkon végzett felméréseink szerint pedig nem, hogy meg fog ismétlődni a 2004-es nagy kivándorlási hullám, hanem meg is fogja haladni azt!" - tette hozzá. Az oldalon jelenleg is elérhető közvélemény-kutatás szerint, már több mint ötszáz visszajelzés alapján legtöbben, a válaszadók 37 százaléka tíz-húszezerre becsülik a 2011 végéig majd Németországban munkát keresők számát, 33 százalékuk ugyan néhány ezret feltételez, de a legmegdöbbentőbb, hogy a válaszadóknak 15 százaléka, több mint százezer magyar munkavállaló megjelenését látja reálisnak az év végéig Németországban.

Szendrei Gergő a lehetséges okok között említette a magasabb bérezést és életszínvonalat, Németország könnyű megközelítését és a növekvő kilátástalanságot, ami a nehéz gazdasági helyzetben elsősorban a vidéken élőket sújtja Magyarországon.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet a külföldi munkavállalás veszélyeire is, aki nem beszél egyáltalán németül, az ki van szolgáltatva munkaközvetítőjének illetve munkáltatójának, ezért "megfelelő nyelvtudás és elegendő indulótőke nélkül senki ne kezdjen németországi munkavállalásba!" Többet veszíthetünk, mint nyerünk vele - figyelmeztetett.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk