kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Tízezres elbocsátás a Schlecker drogérialáncnál

Felmondólevelet küdött mintegy 10 ezer alkalmazottjának a német Schlecker drogériahálózat, miután kudarcba fulladtak az átmeneti társaság létrehozásáról, annak finanszírozásáról szóló tárgyalások.

Mivel az elmúlt napokban az alkalmazottak közül többen önként távoztak, most a még alkalmazásban álló mintegy 10 ezer dolgozónak kellett felmondani. Az 50 éve családi vállalkozásként indult cég fénykorában több mint 10 ezer üzletet működtetett Németországban. A vállalat 2006 óta veszteséges, csak tavaly mintegy ezer boltot kellett bezárnia, éves vesztesége pedig 200 millió euró volt. A Schlecker végül az idén januárban csődvédelem alá került és egy átmeneti társaság létrehozása révén akarták szanálni, de az érintett tartományi kormányok nem voltak hajlandók ennek érdekében a 70 millió euró értékű hitelgaranciát vállalni.

Ágazati elemzők szerint a Schlecker azért került válságba, mert nem fejlesztette üzleti modelljét és nem korszerűsítette puritán berendezésű üzletekből álló hálózatát. A márka megmaradt a nyolcvanas-kilencvenes évek színvonalán, míg a feltörekvő versenytársak a modern, kényelmes üzletekben az illatszerek és háztartási szerek mellett egy sor szolgáltatást és "életérzést" is kínálnak a vásárlóknak.

A drogérialánc 2006 elején jelent meg a magyar kiskereskedelemben, 2010 végén pedig úgy döntött, kivonul a piacról. Akkor országszerte 22 üzlete volt, ebből 12 Budapesten, míg a piacvezetőknek, az ugyancsak német dm-nek és Rossmann-nak már több száz. A Schlecker végül 2011 elején vonult ki a magyar piacról.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk