Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Több cafetériáért demonstráltak Pécsett

Pécsett a béren kívüli juttatások legalább tavalyi szintjét és a közalkalmazotti törvényben előírt bankszámlakezelés költségeinek fedezetét követelték demonstráción közalkalmazottak hétfőn.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete (SZTDSZ) és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) demonstrációján több száz közalkalmazott többek között "Minden közalkalmazottnak gazdag férjet/feleséget!", "Az egész bérünk csak cafetéria!", "Nem bírjuk a wellnesst! Utálunk üdülni!", "Egyenlő juttatásokat a közszférában!", "Nem a szánk nagy, a cafetériánk kicsi", "Éhesek vagyunk!", "We are hungry! Wir sind hungrig!" feliratú transzparensekkel vonult fel, emellett molinókat feszítettek ki, és többen PDSZ feliratú zászlókat lengetettek.

Nagy Erzsébet, a PDSZ városi elnöke a demonstráción azt mondta: az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum Szakszervezeti Oldala nem fogadta el azt az ajánlatot, amelynek értelmében minden közalkalmazott tavalyhoz képest 20 ezer forinttal kevesebb juttatást kapna. Az önkormányzat által ajánlott fejenkénti 80 ezer forint a kedvezményes, 25 százalékos adóval számolva mindössze havi nettó 5 ezer forint juttatást tenne lehetővé a tavalyi 6 ezer forintos étkezési utalvány összegéhez képest, emellett eltűnne a bankszámlavezetési kompenzációra eddig kapott évi 8 ezer forint is.

"Amennyiben nem kapjuk meg ennek ellenértékét, javasolni fogjuk mindenkinek, hogy az illetmény bankszámlára utalása helyett postán kérje kézbesíteni fizetését, de a kompenzáció elmaradása miatt munkaügyi per is indítható" - jelentette ki Nagy Erzsébet.

A vita a közalkalmazottak cafeteria juttatásáról Pécs 2010-es költségvetési tervezete kapcsán pattant ki február elején. Ettől függ 5870 dolgozó járandósága. A követelések az idén 93 millió forintos plusz terhet jelentenének a város költségvetéséből.

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy elfogadhatatlan a béren kívüli juttatások mértékének csökkentése, illetve az illetményhez való hozzájutás költségeinek növekedése, azaz a kompenzáció eltűnése. Kerpen Gábor szerint úgy tűnik, hogy az önkormányzatok átveszik azt az elfogadhatatlan kormányzati magatartást, amely az egyes közszolgálati ágazatok - így a például a köztisztviselők és a közalkalmazottak - munkavállalói közti különbséget egyre inkább növeli.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk