Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Több ezer munkahely szűnhet meg a Fiatnál

Több ezer munkahely megszűnését jelentheti Lengyelországban, hogy a Fiat Olaszországba viszi az új Pandák gyártását, miután az olasz szakszervezetek megállapodtak a Fiat vezetésével a feltételekről.

Bár a döntés már régen megszületett az áthelyezésről, a napokban veszélybe került az olaszországi gyártás terve, mert a szakszervezetek nem mentek bele a vezetés által kért feltételekbe. Ezután a cég vezetése az olaszországi gyár bezárását helyezte kilátásba.

A Fiat eredetileg azt tervezte, hogy a Nápoly közelében lévő pomiglianói üzemet 700 millió eurós beruházással fejleszti, és a Fiat Pandák gyártását odatelepíti Lengyelországból. Cserébe a dolgozóknak azt kellett vállalniuk, hogy hosszabb lesz számukra a munkaidő: napi kettő helyett három műszakban, egy héten hat napon át kell dolgozniuk.

A vezetés és az érintett öt szakszervezet közül négy elfogadta a feltételeket a hét végén tartott utolsó egyeztetésen, és valószínű, hogy a keddi aláírás idejére az ötödik érdekképviseleti szervezet is belemegy a módosításokba.

A Pomiglianóban lévő üzem a Fiat öt olaszországi gyárának egyike, ahol ötezren dolgoznak, és tavaly 35 ezer autót állítottak elő. A Fiat tervei szerint a gyár kapacitását évi 280 ezerre akarják növelni. Az üzemben Alfa Romeókat is gyártanak.

A társaságnál idén januárban jelentették be, hogy 2011 végén bezárják a szicíliai Termini Imeresében lévő Fiat-gyárat.

A Fiat a kormány nyomásának engedve vállalta, hogy jelentősen növeli belföldi gyártását, holott a külföldi üzemek produktívabbak, mint a hazaiak: az öt olaszországi gyár 22 ezer dolgozóval 650 ezer autót állít elő évente, a lengyelországi Tychy üzem 600 ezret 6.100 emberrel, a brazil gyár 730 ezret 9.400 dolgozóval.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk