kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Több mint 330 ezren választották az egyszerűsített adóbevallást

Összesen 332 ezer adózó kérte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivataltól (APEH), hogy készítse el helyette szja bevallását - közölte az adóhatóság kedden.

Az adóhatóság sajtóközleménye szerint 270 ezren postán küldték vissza az erről szóló nyilatkozatot, 5 ezren elektronikus úton juttatták vissza, míg 57 ezer adózó személyesen vitte be a dokumentumot az APEH valamelyik ügyfélszolgálatára. Az adóhatóság sikeresnek tartja az új kezdeményezést.

Az önadózás "Egyszerűbb, könnyebb, gyorsabb" szlogennel hirdetett, az idén bevezetett új formájának az volt a célja, hogy az adózóknak minél kevesebb időt kelljen eltölteni bevallásuk elkészítésével. Akik élni kívántak az új lehetőséggel, február 16-ig juttathatták vissza az APEH-hoz erre vonatkozó nyilatkozatukat.

Az adóhatóság a visszaérkezett nyilatkozatok és a rendelkezésére álló adatok alapján elkészíti a bevallási ajánlatot, amit legkésőbb 2009. április 30-ig megkapnak az adózók. Ezt május 20-ig kell aláírva - és szükség esetén kijavítva - visszaküldeni az adóhatóságnak, amivel a bevallás érvényessé válik. A visszaigényelt adót 30 napon belül utalja az APEH a megadott címre vagy számlaszámra.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk