Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Több mint háromezer bölcsődei férőhely létesülhet két év alatt

Nyolc és fél milliárd forintból mintegy 3200-3500 új bölcsődei férőhely létesülhet 2013 végéig országszerte - jelentette be Soltész Miklós pénteken a főváros XVI.kerületében, ahol egy új bölcsődét avattak fel.

A szociális államtitkár elmondta, hogy ez az összeg mintegy 40 bölcsőde támogatására lesz elegendő, és a vonatkozó pályázati kiírás várhatóan augusztus végén, szeptember elején jelenik meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján. Megjegyezte: Salgótarjánnak eddig például nem volt bölcsődéje, de ezzel a pályázattal létesülhet.

Soltész Miklós szólt arról is, hogy további 7 milliárd forint áll rendelkezésre 6 régióban családi napközik és egyéb gyermekjóléti ellátások fejlesztésére. A fejlesztések szintén 2013 végéig valósulhatnak meg és a pályázati kiírásokat az NFÜ honlapján lehet majd elérni.

A szociális államtitkár az új bölcsőde kapcsán kiemelte, hogy nem csak az egészséges gyermekekre, hanem a sajátos nevelési igényű, fogyatékossággal élőkre is gondoltak kialakításakor. Fontosnak tartotta, hogy az épület akadálymentes, és, hogy az építés során arra is gondoltak, a hallássérültek számára speciális eszközök álljanak rendelkezésre.

A családokat külön segíti az a játszóház, ahová akár néhány órára is behozhatják a gyermekeket. Ez a szemlélet nagyon fontos ahhoz, hogy a családok merjenek gyermeket vállalni - hangsúlyozta Soltész Miklós.

A kiosztott háttéranyag szerint a Napsugár bölcsődében 80 gyermek felvételére van lehetőség, a 72 egészségesen fejlődő gyermek mellett 6-8 sajátos nevelési igényű, fokozott törődést és gondozás igénylő kisgyermek nevelésére is lehetőség nyílik. Ennek szakmai garanciáját szakgondozónők, és gyógypedagógusok jelentik.

A bölcsőde - amely szeptembertől várja a kicsiket - 31 új munkahelyet teremt a kerületben. A bölcsőde kialakításának teljes költsége 660 millió forint volt, ehhez pályázati úton mintegy 250 millió forintot nyert a kerület - mondta el Kovács Péter (Fidesz-KDNP) polgármester, aki köszönetet mondva az építkezésben közreműködőknek jelezte még, hogy a tervek között szerepel a bölcsőde mögötti területen a későbbiekben óvoda létesítése is.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk