Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Több nyugdíjjárulékot fizethet, aki többet keres

A kormány fontolóra veszi: a következő két évben a közigazgatásban ne vegyenek fel több embert a nyugdíjba vonulók után; az államigazgatáson belül ne folyósítsanak egyszerre nyugdíjat és fizetést; és a nagyobb jövedelműek több nyugdíjjárulékot fizessenek.

Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válasza a magyar kormány korábbi levelére, amelyben főként pontosításokat kért a kabinettől, például arról, mekkora költségvetési javulást vár a kormány egyes intézkedésektől, és érdeklődtek a jegybanki tranzakciós illetékről is - mondta Rogán Antal szerdán a TV2 Mokka című műsorában.

A kormányzat elképzelései között említette Rogán Antal annak megfontolását, hogy a következő két évben a közigazgatásból nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új dolgozókat, amivel az állami szférában évente akár 20 ezer emberrel is csökkenthető a foglalkoztatottság. Azt is átgondolják, hogy az államigazgatáson belül ne folyósítsanak egyszerre nyugdíjat és fizetést. Mindettől több tízmilliárdos megtakarítás várható - tette hozzá.

Szóba került továbbá a nyugdíjjárulék-fizetés átalakítása úgy, hogy a nagyobb jövedelműeknek, az adózók felső egy százalékának több járulékot kellene fizetniük - ismertette a frakcióvezető.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk