kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Több Szép-kártya elfogadóhelyet szeretnének a Balatonnál

A Szép-kártya elfogadásához szükséges szolgáltatási szerződések gyors megkötésére kérték a bankokat a turizmusban érdekelt szervezetek keddi siófoki rendezvényükön.

images

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) elnöke elmondta, hogy több száz vállalkozó nem kötötte meg időben a három érintett bankkal (OTP, K&H, MKB) a szolgáltatói szerződést. Kertész Rezső közölte: gond, hogy az igényekhez képest kevés a kihelyezhető kártyaelfogadó mobilterminál, a mikrovállalkozóknak pedig nagy terhet jelent, hogy meg kell venniük a berendezést, ha csatlakozni akarnak a rendszerhez.

A KISOSZ-vezető szólt arról is, hogy az új pihenőkártya bevezetése fejlődést hozott a Balatonnál, hiszen sok szolgáltató létesítmény, szállás, vendéglő bankkártya-elfogadóhellyé is vált a terminálok telepítésével.

A Szép-kártya előnye, hogy bárki csatlakozhat a rendszerhez, aki megfelel a feltételeknek, szemben az üdülési csekk rendszerével, amelyből rengeteg balatoni kisvállalkozó kiszorult, mert limitált volt az elfogadóhelyek száma - tette hozzá Kertész Rezső.

Hoffmann Henrik, a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület vezetője a helyi tapasztalatokról elmondta, hogy május végégig 5-6 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak a település szállásadói, mint az előző évben.

A bankok képviselői ígéretet tettek arra, hogy igyekeznek két héten belül megkötni az új szerződéseket azokkal a vállalkozásokkal, amelyek Szép-kártya elfogadóhelyekké kívánnak válni.

Eddig mintegy 900 szolgáltató vált Szép-kártya elfogadóhellyé a Balaton déli partjánál.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk