kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Több tízmilliót kereshetnek az egészségpénztárak vezetői

Az egészségpénztárakról szóló törvényt megváltoztatása vagy visszavonása ellenére a vezetők jól fognak járni. A kinevezésük határozott időtartamra, 2010 márciusáig szól, ezért a fizetésüket a teljes időtartamra megkapják - értesült a Napi Gazdaság.

Noha biztosra vehető, hogy az egészségpénztárakról szóló törvényt megváltoztatják vagy visszavonják, a vezetők mindenképpen jól járnak. A kinevezésük határozott időtartamra, 2010 márciusáig szól, ezért a fizetésüket a teljes időtartamra megkapják.

Határozott időtartamra nevezték ki a 22 egészségpénztár vezetőjét, amely azt jelenti, hogy bármilyen körülmények között szűnik meg a munkaviszonyuk, a szerződésük időtartamára, vagyis két évre járó fizetésüket megkapják. A munkáltatói jogokat gyakorló pénzügyi tárcánál közölték: a részvénytársasági formában működő előpénztárakat bejegyezték és a munkaszerződések megkötése folyamatban van.

A dokumentum aláírásáig azonban nem publikus a vezetők javadalmazása. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a munkabérüket 700 ezer és egymillió forint között állapították meg, emellett egyéb juttatásban is részesülhetnek és költségtérítést is kapnak. A cég számlájára irodabérlést és exkluzív üzleti vacsorákat is elszámolhatnak.

A 22 pénztár helyett 6-7 működik majd a szocialisták elképzelése szerint. Az is bizonyos, hogy a - főként liberális kötődésű - pénztárvezetők nem kapnak pozíciót az újonnan felállítandó regionális pénztárakban.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk