kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Többletmunkával jár a cafeteria bevezetése

Minden évben komoly többletmunkát jelent a cafeteria rendszer bevezetése. A MINOR csoportnál kizárólag adómentes juttatások kerültek fel a választható juttatások listájára.

A MINOR Csoporton belül kiépült az elmúlt néhány évben, hazánkban is rohamosan terjedő cafeteria rendszer. Az eltelt három hónap során jól vizsgázott az új, béren kívüli juttatási csomag, amely elnyerte a cég összes dolgozójának (100 fő) elégedettségét.

2006. március elsejétől indult el a személyre szabható béren kívüli juttatások rendszere a MINOR-nál. A nagyobb rugalmasságot és a szabad választás lehetőségét adó ún. cafeteria, kávéház rendszerben kínálja juttatásait az alkalmazottaknak. A dolgozók egyéni igényeiknek megfelelően, egy meghatározott éves, egységes bruttó keret határain belül csemegézhetnek a "menüből". Az évenként újragondolható csomag mindamellett, hogy növeli a dolgozók motivációját, költséghatékony megoldás a munkáltató és a munkavállaló számára egyaránt.

A MINOR Csoportnál már több alkalommal felmerült az eddigieknél változatosabb juttatások iránti igény. Egy tavalyi elégedettség-felmérés keretében megkérdezték az alkalmazottakat, hogy mely juttatási elemeknek örülnének legjobban. A dolgozók a következő három juttatást preferálták leginkább (sorrendben): elsőként az egészségügyi pénztárhoz való hozzájárulást, majd az - eddigiekben is meglévő - étkezési jegyeket. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az országosan legkedveltebb (lásd táblázat) otthoni internet került.

A választható elemeket a személyes preferenciák mellett az adózási szabályok is befolyásolták, így végül kizárólag adómentes juttatások kerültek fel a cafeteria listájára. A legnépszerűbb elemeken túl még a helyi utazási bérlet és az üdülési csekk.

A cafeteria bevezetésében és fenntartásában kulcsfontosságú a helyes és folyamatos kommunikáció - nem volt ez másképp a MINOR-nál sem. A kidolgozás rengeteg egyeztetéssel és megbeszéléssel járt, a körleveleken túl személyesen is igyekeztek a cég HR-esei megválaszolni az egyedi kérdéseket, hogy mindenki a hozzá leginkább testhezálló megoldást tudja kiválasztani. "Az indulás elég sok adminisztrációval és többletmunkával jár, de már három hónap távlatából azt mondhatom, hogy megéri a sok fáradság, hiszen a dolgozók megkedvelték az új rendszert, amely nem utolsósorban erősíti a céghez való kötődésüket is" - tette hozzá Baranyai Ágnes, a MINOR Csoport HR igazgatója. Az alkalmazottak tehát elégedettek a lehetőségekkel, de annak érdekében, hogy lefedhetők legyenek a változó igények is, év végén újragondolják a cafeteria menüpontjait.

Az adminisztráció elvégzéséhez egy speciális, erre a célra kifejlesztett szoftver nyújt támogatást, amely a választható béren kívüli juttatásokra vonatkozó munkavállalónkénti nyilvántartást, az év közben is választható juttatások egyéni számlán történő nyilvántartását, kezelését, valamint az év közben történő elszámoláshoz kapcsolódó feladatokat látja el.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek