Megjelent: 19 éve

Toboroz az európai cégek többsége

2005-ben az európai munkáltatók több mint 59 százaléka fog új embereket felvenni, derül ki egy nemrég közreadott nemzetközi felmérésből.

images

Élénkülő gazdaság, növekvő cégek

Az 1800 HR menedzser megkérdezésén alapuló piackutatás szerint, melyet a StepStone fejvadász cég készített, a cégek közel kétharmada bővít, és csak 11 százalékuk csökkenti létszámát. 2004-hez mérten az eredmények pozitív tendenciák mutatnak: a tavalyi évben csak a cégek 52 százaléka akarta növelni alkalmazottai számát, és 13 százalékuk jelezte év elején, hogy elbocsátásokat tervez. A humán erőforrás bővítése általában a gazdaság élénkülését követi: a vállalatok a szakember-gárdát akkor növelik, ha optimisták a cég jövőjét illetően.


Legkevésbé az olasz munkavállalók bizakodhatnak

Hollandiában és Belgiumban a legpozitívabb a munkáltatók hozzáállása: itt előreláthatóan 70 százalékuk vesz fel új munkatársakat idén. A holland alkalmazottak nyugodtan nézhetnek az idei év elé, mivel a cégeknek csak 4 százaléka tervez létszámcsökkentést. Az olasz cégek viszont negatívabban állnak 2005-ben az emberi erőforrás-fejlesztés kérdéséhez, mint tavaly: 2005-ben csak 46 százalékuk vesz fel új embert, míg a múlt évben a munkaadók több mint fele jelezte a StepStone felmérésében, hogy új munkatársakat toboroz.

Az álláspiac élénkülését jelzi, hogy a Association of Executive Search Consultants (AESC) egy korábbi felmérése szerint a felsővezetői szint bővítése is mind több vállalatra jellemző. A globális, Európára is kiterjedő kutatás eredményei szerint a tavalyi évben 2000 óta először nőtt a kereslet az executive szakemberek iránt.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk