kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Toborzónapot tart kedden a Magyar Honvédség a fővárosban

Toborzónapot napot tart kedden a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) és az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a fővárosi Petőfi laktanyában.

images

Vanyur Tibor, az MH HKNYP parancsnoka hétfő reggel az M1 aktuális csatornán elmondta: céljuk, hogy mindenkivel - kiemelten a fiatalokkal - megismertessék a katonák életét, felkeltsék érdeklődésüket a katonai hivatás iránt, megtalálják a Magyar Honvédség utánpótlását.

A fővárosi Petőfi laktanyában kedden tartják a toborzónapot, de - mint a parancsnok kiemelte - az egész országban minden megyeszékhelyen vannak a régebben "hadkieg" néven ismert toborzóirodáik. Ott mindenkinek elmondják, hogy mik a bekerülés feltételei, milyen körülményekre, milyen illetményekre számíthatnak a hadseregben - fejtette ki Vanyur Tibor.

Ádám Barna, az MH 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka az M1 műsorában elmondta: a Petőfi laktanyában kedd délelőtt 10 órakor a honvédség központi zenekara indítja a napot. Az egész napos program keretében az érdeklődők megismerhetik a dandár életét és feladatait. Lehetőség nyílik bepillantani a katonák körleteibe, megtekinthetik a fegyverszobákat, de lesz zenekari, díszelgő, katonairendész- és haditechnikai bemutató is - ismertette az ezredes.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek