Megjelent: 13 éve

Tömeges leépítést terveznek a közszférában

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) úgy értesült, hogy a költségvetési szervek jövő évi körirata előírja költségeik és létszámuk ötszázalékos csökkentését 2011-re. Ezt a szakszervezet elfogadhatatlannak tartja.

"A közszolgálati dolgozók - közalkalmazottak, köztisztviselők, kormánytisztviselők - létszámának bármilyen mértékű csökkentése elfogadhatatlan az MKKSZ számára" - olvasható az MKKSZ főtitkárának, Fehér Józsefnek hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szavai szerint megdöbbenéssel értesült arról, hogy a költségek általános 5 százalékos csökkentése mellett - ami szintén súlyos problémákat okoz az intézmények működőképességében - a költségvetési szervek teljes körére 5 százalékos, illetve a háttérintézményekben 10 százalékos létszámcsökkentést tervez a kormány.

A Napi Gazdaság információi szerint a tervezett leépítés érintené a környezetvédelmi, a munkaügyi felügyelőségeket, az államkincstárat és a földhivatalokat is. Akad olyan költségvetési szerv is a környezetvédelmi területen, ahol névre szólóan, fizetés megjelölésével kérték még erre a hétre, hogy állítsa össze a hivatal, mekkora költséggel járna az ötszázalékos leépítés.

Fehér József szerint az elmúlt három-négy évben a "sorozatos" megszorítások kényszerű elviselése terhelte ezt a munkavállalói réteget, és 2006 óta a hivatalban lévő kormányok - a munkajogi törvények jelentős módosításával - megszüntettek minden közszolgálati kedvezményt, folyamatosan csökkentették a keresetek reálértékét, megszűnt a 13. havi juttatás, és a törvény szerint az elbocsátott munkavállalóknak járó juttatásokat 98 százalékos büntetőadó terheli.

A szakszervezeti vezető úgy véli, hogy a több éve tartó, növekvő munkaterhelés mellett ma mélyponton van a közszolgálati dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése. A közszférából elbocsátott munkavállalók tisztában vannak azzal, hogy ma nem találhatók képzettségüknek megfelelő állások, mert a versenyszférában sincsenek új munkahelyek. Így az egymillió új munkahely egyelőre csak politikai ígéret - olvasható a kommünikében.

Fehér József közleményében hozzáteszi, a szakszervezet felelőtlennek és megalapozatlannak tekinti a több ezer álláshely megszűntetését eredményező létszámcsökkentést.

Az MKKSZ fenntartva korábbi kezdeményezését az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) azonnali összehívását sürgeti.

MTI/Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek