kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Tömegesen mondhatnak föl a magyar orvosok

Több mint kétszeresére emelné a kezdő orvosok fizetését a Magyar Rezidensszövetség - írja keddi számában a Magyar Nemzet. A szövetség elnöke szerint, ha nem teljesítik feltételeiket, tömeges felmondások várhatók.

images

Jövő évtől 200 ezer forintos nettó kezdő orvosi, és nettó 300 ezer forintos kezdő szakorvosi bért követel a Magyar Rezidensszövetség - írja a keddi Magyar Nemzet. A szervezet elnöke szerint ma egy kezdő orvos körülbelül 85 ezer forint nettót visz haza, míg egy kezdő szakorvos 120 ezer forint közeli összeget. Az emelés mértéke meghaladná a 100 százalékot, de ez is csak arra lenne elegendő, hogy az ország ne veszítsen teljes orvosegyetemi évfolyamokat - mondta Papp Magor, aki kifejtette azt is, hogy a helyzet arra kényszeríti a fiatalokat, hogy elfogadjanak hálapénzt - írja lap.

A Magyar Nemzet azon kérdésre, hogy mit tesznek, ha a kormány nem teljesíti a bérkövetelésüket, Papp azt mondta, hogy erről még folynak az egyeztetések, de elképzelhető, hogy a cseh orvosokhoz hasonlóan tömeges felmondások várhatók. Csehországban az alacsony bérek miatt tavaly decemberben négyezer orvos mondott fel, a felmondási idő lejártával pedig súlyos szakemberhiány lépett volna föl az országban. A kormány és a cseh orvosok szakszervezete végül kompromisszumos megoldásra jutott.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk