Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Tömegesen mondtak fel a szlovák nővérek

Mintegy 540 nővér hagyta el hétfőn a szlovákiai kórházakat a novemberben benyújtott tömeges felmondások alapján - közölte Viliam Cislák szlovák egészségügyi miniszter hétfőn újságírókkal. A nővéri kamara szerint az egészségügyből távozó nővérek száma meghaladja a hatszázat.

images

Míg a miniszter szerint a betegek ellátása minden kórházban biztosítva van, a szlovák média a nap folyamán arról számolt be, hogy több kórházban korlátozni kellett a tervezett műtéteket.

A szlovákiai kórházakban összesen mintegy 13 ezer nővér dolgozik, akik közül több ezren november 25-én tömeges felmondásokat adtak be, hogy így tiltakozzanak az új egészségügyi törvény ellen, amely nem veszi figyelembe követeléseiket, például nem számol a ledolgozott évek utáni béremelésekkel, és nem vonatkozik az összes nővérre.

"Emberileg nagyon sajnálom. A nővérek elhagyták betegeiket, ami Szlovákia történetében első ízben történt meg. Azonban biztosítva van minden beteg egészségügyi ellátása" - kommentálta Cislák a nővérek távozását.

A nővérek tiltakozó akciója elsősorban az ország északi részén fekvő zsolnai és eperjesi kórházat érintette. Eperjesen például csak a kórházi részlegek 60 százaléka volt hétfőn működőképes - jelentette az intézmény vezetése. A helyzeten a hadsereg igyekezett segíteni, és saját állományából hét nővért bocsátott a kórház rendelkezésére.

Cislák elmondta: a kórházak a jövőben is képesek lesznek csökkentett üzemben dolgozni. Ugyanakkor közölte: büntető feljelentést tesz a nővérek szervezetének köreiból származó olyan hírek terjesztői ellen, akik azt állították, hogy a tömeges felmondások következtében egymillió beteg ellátása került veszélybe.

A miniszter leszögezte, hogy a szlovák hadsereg és a kórházak közötti együttműködésben nincs semmi rendkívüli. Közlése szerint a civil kórházakban tartósan mintegy 40 katonai egészségügyi nővér dolgozik.

A szlovák kormány alaptalannak minősítette a nővérek követeléseit, és azt állítja, hogy a törvény is rendben van. Cislák szerint az egészségügyi dolgozók béralapját az idén 55 millió euróval növelték meg, ami lehetővé teszi a nővérek bérének jelentős emelését is.

Szlovákiában jelentős különbség van a nagy kórházakban, illetve a kisebb egészségügyi létesítményekben dolgozó nővérek átlagfizetése között. Míg a kisebb kórházakban havi bruttó átlagbérük 859 euró, addig a nagykórházakban meghaladja az ezer eurót is. A szlovákiai nővérek átlagéletkora megközelíti az 50 évet. A fiatalabb nővérek az alacsony fizetések miatt egyre gyakrabban külföldön, elsősorban Csehországban folytatják pályájukat, ahol magasabbak a bérek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk