kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Törvénytervezet vagy vitaanyag az új Munka törvénykönyve?

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) válaszaiból az Index arra következtetett, a minisztérium nem munkaanyagnak vagy szakmai vitaanyagnak, hanem törvénytervezetnek tartja az új Munka törvénykönyvet - írja a Napi Gazdaság.

A dokumentumot nemcsak szakmai szervezetek és érdekképviseletek kifogásolták, hanem politikusok is, és nemcsak ellenzékiek. A kisebbik kormánypárt, a KDNP részéről Harrach Péter elfogadhatatlannak nevezte az NGM által készített anyagot, amiről néhány nappal a publikálása után Lázár János Fidesz-frakcióvezető azt mondta: a dokumentumot csak munkaanyagnak tekinti.

Az NGM viszont nem. Bár az Index kérdésére, hogy mi ez a dokumentum: vitaanyag, munkaanyag vagy törvénytervezet, nem válaszoltak, az írásban megküldött minisztériumi tájékoztatás egyértelművé tette, hogy utóbbi. Eszerint ugyanis augusztus 5-ig lehet írásban véleményezni a munka törvénykönyve tervezetét, majd "az észrevételek kiértékelését követően személyes konzultációra is sor kerül az azokat megtevő társadalmi szervezetekkel".

A minisztériumi válasz kitér arra is: ezeket a konzultációkat követően közigazgatási egyeztetés kezdődik a dokumentumról, "amelynek eredményeképpen a kormány várhatóan szeptemberben dönt a tervezetről. Ezt követően kerül a törvényjavaslat az országgyűlés elé" - közölte az NGM az Indexszel. Hogy a végső törvényjavaslat a mostanihoz képest hány ponton változik, azt természetesen nem tudni. Munkajogászok és szakszervezeti állásfoglalások mindenesetre a tervezetnek több mint húsz pontját kifogásolták. Nemcsak munkajogi, hanem alkotmányossági kritikákat is kapott a tervezet.

Napi Gazdaság/Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk