Megjelent: 16 éve

Tovább bővíti gyártását az Interfa

A közeljövőben újabb gyártási programok kerülnek a német tulajdonban lévő, szanyi központú Interfa Bútorgyártó Kft.-hez. Ezzel párhuzamosan a társaságnál többek között egy 3400 négyzetméteres logisztikai központ épül, a gyártóterületet pedig 25 ezer négyzetméteresre bővítik, írja a Napi Gazdaság.

A folyamatosan növekvő keresletnek köszönhetően tovább bővíti gyártókapacitását az Interfa Bútorgyártó Kft. - közölte Wild Ferenc ügyvezető igazgató. Egy közel 400 millió forint értékű, már az év végére befejeződő beruházási program keretében építik az új logisztikai központot, az így felszabaduló raktárterületet pedig üzemcsarnokká alakítják, s jelentős technikai, illetve technológiai fejlesztésre is sor kerül.

Bár ennek részleteiről az ügyvezető igazgató egyelőre nem kívánt nyilatkozni, a fejlesztés hátterében az áll, hogy a közeljövőben újabb jelentős volumenű gyártási programok kerülnek a társasághoz. Wild ugyanakkor elmondta: a beruházást követően az Interfa 25 ezer négyzetméteres üzemmel rendelkezik majd, s a jelenlegi 12, úgynevezett "összeszerelő utcát" 14-re tudják bővíteni.

Ezzel párhuzamosan tovább növelik a pillanatnyilag 530 dolgozót foglalkoztató gyártóbázis létszámát is, ami a jövő év végére elérheti a 600-at. Az Interfa már jó ideje csak úgy tud eleget tenni a megrendeléseknek, hogy jelentős számú beszállítónak is munkát ad, méghozzá nemcsak idehaza, hanem Szlovákiában és Romániában is, írja a Napi Gazdaság.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek