kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Tovább lóg a levegőben a sztrájk folytatása

Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), valamint a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléseiről; a tárgyalásokat kedden 11 órakor folytatják.

images

A VDSZSZ a hétfőn kilenc órakor kezdődött tárgyaláson változatlanul azt követelte, hogy a vasutasok kapjanak fejenként nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbérfejlesztést a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalóinak.

A MÁV Zrt. továbbra is kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint a szakszervezet követelései szakmailag megalapozatlanok, azoknak jogi és gazdasági alapja nincs.

A VDSZSZ csütörtökön függesztette fel sztrájkját, amelyet egyezség hiányában legkésőbb február 15-én folytatnak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk