Megjelent: 11 éve

Tovább nőtt a szegénység az elmúlt két évben

Az elmúlt évek statisztikái szerint egyre többen zuhannak a középosztályból a szegénységbe. A szegénységben élő gyerekes családok helyzete az elmúlt két évben tovább romlott, a lakosság 23 százaléka súlyos anyagi nélkülözésben él - cikkezi a Népszabadság.

A lap a Civil jelentés a gyerekesélyekről, 2011 című kötet legfontosabb megállapításait foglalta össze. Ezek szerint a szegénységben élő gyerekes családok helyzete a válság és a kormányzati lépések együttes hatására romlott az elmúlt két évben. 2009 és 2011 között a jobb anyagi helyzetben lévő csoportok kedvezményei több területen és érzékelhetően nőttek, ezzel szemben a sérülékeny, eleve rossz keresettel rendelkező rétegek "számos intézkedés szenvedő alanyai".

A Népszabadság idézi Ferge Zsuzsa szociológust is, aki szerint a kormányzati stratégia, társadalompolitika az 1950 és 1990 közötti időszakot hozza vissza, amikor a gyerekeknek juttatott támogatásokat, a családi pótlékot, nevelési segélyt is a "munka rendszerén" keresztül kapták meg a családok, azaz az adott hónapra legalább az egyik szülőnek többnyire háromheti munkaviszonyt kellett igazolnia.

Az 1990-ben bevezetett családi pótlék ezt az elvet írta felül, és lett a gyerekszegénység csökkentésének egyik leghatékonyabb eszköze. Bár sem a pótlék, sem a gyes összege nem emelkedett 2008 óta, vagyis ezek az ellátások négy év alatt 20 százalékot veszítettek eredeti értékükből. A családokat súlyosan érinti a különböző ellátások csökkenése is: a tartós munkanélküliek segélye, a foglalkoztatáshelyettesítő támogatás tavaly 28.500 forintról 22.800 forintra csökkent, a rendszeres szociális segély családi plafonja pedig 60.600 forintról 42.326 forintra. 2012 közepéig a minden ellátástól megfosztott munkanélküliek aránya 50 százalék fölé emelkedett.

A szegényedést jól mutatja, hogy a családok átlagos nettó havi összjövedelme az elmúlt két évben nominálértékben 10 százalékkal, reálértékben pedig 17 százalékkal csökkent.

Az unió végén kullogunk

Az Eurostat decemberi jelentése szerint 2011-ben az Európai Unió lakosainak 24 százaléka, azaz csaknem 120 millió ember élt szegénységben. A 27 tagállam közül Bulgáriában, Romániában, Lettországban, Görögországban és Magyarországon a legnagyobb arányú a szegénység. Az unió lakosainak kilenc százaléka súlyos anyagi nélkülözésben él, ez az arány Magyarországon 23 százalék.

A Népszabadság arra is rámutat, hogy 2007 óta nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek hazánkban. És míg a kormány a közmunka kibővítésével kívánja a foglalkoztatási adatok javulását bizonyítani, a közmunkával elérhető jövedelem annyira alacsony, hogy az nem segít kiemelkedni a szegénységből.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk