Megjelent: 15 éve

Tovább szigorította a kormány a segélyezési rendszert

Tovább szigorította az Országgyűlés azt a törvénytervezetet, amely a rendszeres szociális segélyhez jutók nagyjából kétszázezer fős körét hivatott szűkíteni. Akik nem részesülnek rendszeres szociális segélyben, azok rendelkezésre állási támogatást vagy közfoglalkoztatásban munkalehetőséget kaphatnak. A 35 év alatti, általános iskolai végzettséggel rendelkezők pedig csak akkor kapnak szociális ellátást, ha tanulnak - írja a Világgazdaság.

A szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról szóló dokumentum szerint a jövőben csak az 55 év feletti, illetve az egészségkárosult, munkaképtelen személyek kaphatnak rendszeres szociális segélyt. A szocialisták és a szabad demokraták által támogatott szigorítás eredményeként gyermeket egyedül nevelő szülők csak akkor részesülhetnek a juttatásban, ha 14 évesnél fiatalabb gyermekük a településen nem részesülhet megfelelő ellátásban, például nem járhat óvodába, napközibe. Egyetlen kiskapu lehet a települési önkormányzatok helyi rendelete, amelynek köszönhetően mások is kaphatnak segélyt.


Közmunka: legalább a minimálbérért



Akik nem részesülnek rendszeres szociális segélyben, azok rendelkezésre állási támogatást vagy közfoglalkoztatásban munkalehetőséget kaphatnak. A közmunkáért pedig munkabér jár, ez nem lehet kevesebb a minimálbérnél (ma 69 ezer forint). A közfoglalkoztatási lehetőséget a települési önkormányzatok biztosítják. Ezért a településeknek minden év február 15-éig - jövőre azonban április 15-éig - az állami közfoglalkoztatási szervvel egyeztetett közfoglalkoztatási tervet szükséges készíteniük.


35 év alatti képzetlenek: tanulásra kötelezve



Azok a 35 év alattiak, akik nem végezték el az általános iskolát, nem közfoglalkoztatásban való részvételre, hanem képzésre kötelezettek. A szociális ellátás folyósításának feltételévé válik az alapfokú iskolai végzettség megszerzése. A tanulmányi idő alatt az érintettek rendelkezésre állási támogatást kapnak, ennek összege az öregségi nyugdíjminimummal megegyező lesz. A rendelkezésre állási támogatás 80 százalékát a központi költségvetés biztosítja. Ugyanezt az összeget kapja kompenzációként az összes olyan érintett, akinek bár megvan az alapfokú végzettsége, mégsem tudnak neki közmunka-lehetőséget s így munkabért biztosítani.


Ha feketemunkán érik őket, elesnek a pénztől



A munkaképes egykori segélyezettek tehát vagy munkát vagy rendelkezésre állási támogatást kapnak. Utóbbitól csak akkor lehet elesni, ha az érintett megtagadja a közfoglalkoztatásban való részvételt, vagy feketemunkán érik. A hétfői szigorítások eredményeként feketemunka esetén először felfüggesztik, második alkalommal pedig már véglegesen megszüntetik a juttatást.

A szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról szóló dokumentum szerint a jövőben csak az 55 év feletti, illetve az egészségkárosult, munkaképtelen személyek kaphatnak rendszeres szociális segélyt. A szocialisták és a szabad demokraták által támogatott szigorítás eredményeként gyermeket egyedül nevelő szülők csak akkor részesülhetnek a juttatásban, ha 14 évesnél fiatalabb gyermekük a településen nem részesülhet megfelelő ellátásban, például nem járhat óvodába, napközibe. Egyetlen kiskapu lehet a települési önkormányzatok helyi rendelete, amelynek köszönhetően mások is kaphatnak segélyt.


Közmunka: legalább a minimálbérért



Akik nem részesülnek rendszeres szociális segélyben, azok rendelkezésre állási támogatást vagy közfoglalkoztatásban munkalehetőséget kaphatnak. A közmunkáért pedig munkabér jár, ez nem lehet kevesebb a minimálbérnél (ma 69 ezer forint). A közfoglalkoztatási lehetőséget a települési önkormányzatok biztosítják. Ezért a településeknek minden év február 15-éig - jövőre azonban április 15-éig - az állami közfoglalkoztatási szervvel egyeztetett közfoglalkoztatási tervet szükséges készíteniük.


35 év alatti képzetlenek: tanulásra kötelezve



Azok a 35 év alattiak, akik nem végezték el az általános iskolát, nem közfoglalkoztatásban való részvételre, hanem képzésre kötelezettek. A szociális ellátás folyósításának feltételévé válik az alapfokú iskolai végzettség megszerzése. A tanulmányi idő alatt az érintettek rendelkezésre állási támogatást kapnak, ennek összege az öregségi nyugdíjminimummal megegyező lesz. A rendelkezésre állási támogatás 80 százalékát a központi költségvetés biztosítja. Ugyanezt az összeget kapja kompenzációként az összes olyan érintett, akinek bár megvan az alapfokú végzettsége, mégsem tudnak neki közmunka-ehetőséget s így munkabért biztosítani.


Ha feketemunkán érik őket, elesnek a pénztől



A munkaképes egykori segélyezettek tehát vagy munkát vagy rendelkezésre állási támogatást kapnak. Utóbbitól csak akkor lehet elesni, ha az érintett megtagadja a közfoglalkoztatásban való részvételt, vagy feketemunkán érik. A hétfői szigorítások eredményeként feketemunka esetén először felfüggesztik, második alkalommal pedig már véglegesen megszüntetik a juttatást.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk