kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Továbbra is 12-én fizetik ki a nyugdíjakat

Továbbra is a hónap 12. napján fizetik ki a nyugdíjakat, a kormány ugyanis nem lépteti hatályba az előző kabinet rendeletét, amellyel a kifizetést 15-ére tolta volna el - jelentette be a kormányszóvivő szerdán a kabinet döntését ismertetve.

Nagy Anna budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, ez a késés nehéz helyzetbe hozott volna számos kisnyugdíjast. A változást az előző kormány július 1-jére időzítette, úgy, hogy nem értesítették a nyugdíjasokat, hanem "egész egyszerűen ennek a kormánynak a nyakába lőcsölték volna a végrehajtást" - mondta a kormányszóvivő.

A kedd késő délutáni kormányülés döntéseiről szólva Nagy Anna beszámolt arról is, hogy tárgyalták az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett gazdasági akcióterv végrehajtásának egyes elemeit. Emlékeztetett: két pont, a közcélú adományozás áfa-mentessége és a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása már hatályba is lépett.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy az eredeti jogszabályban még vannak "tisztázatlan pontok", amelyeket nagyon fontos rendezni, hogy ne lehessen olyan helyzet, mint például kedden Budafokon. Ezért második lépésként folyik a moratóriumot szabályozó törvény előkészítése, amely várhatóan június 23-án kerül a kormány, majd ezután az Országgyűlés elé - ismertette a szóvivő.

(Kedden több jobbikos országgyűlési képviselő is jelen volt azon a tiltakozáson, amelyet civilek szerveztek egy budafoki családi ház elé, mert annak lakóit tartozás miatt kilakoltatták.)

Nagy Anna közölte azt is, hogy a kabinet tárgyalta a APEH és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) tervezett összevonásával járó feladatokat. Ennek érdemi lépéseiről később tájékoztatnak majd, amikor azok konkretizálódnak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk