Megjelent: 11 éve

Továbbra is megéri a cafeteria

A kormányzat tovább emelte a munkáltatói befizetések adóterhét. Ennek mértéke azonban az elfogadott szabályokban szerencsére az eredeti elképzelések között szereplőnél kisebb lett. A cégeket a kedvezményesen adható béren kívüli juttatások után 35,7 százalékos adóteher sújtja.

A munkáltatók számára még a bevezetett szigorítás mellett is sokkal jobban megéri a pénztári befizetés, mint ha ugyanazt a juttatást dolgozóiknak bérként fizetnék ki.

Az alábbi példa is jól mutatja, hogy idén 10.000 forint bruttó költségkeretből a munkavállaló nettó összege:



Az önkéntes pénztári egyéni befizetésekre 2013-ban is a tavalyi szabályok vonatkoznak. Üdítő különbségként a pénztárak által finanszírozható szolgáltatások körét a jogalkotók most bővítették. Egészségpénztári számláról fizethetünk az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet által nyilvántartásba vett, gluténmentes speciális élelmiszerekért is - sok család anyagi terhét csökkenti ez az intézkedés.

További információk:
www.multi-pay.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk