kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Továbbra is tiltakoznak a Delphi dolgozói

A Delphi autóipari beszállítónál május 14-én szavaznak arról, hogy a szakszervezet (United Automobile Workers, UAW) vezetői sztrájkot hirdethetnek-e. A csődeljárás alatt álló cég dolgozói a fizetések nagymértékű csökkentése ellen tiltakoznának a munkabeszüntetéssel, amely nem csak a Delphit, hanem korábbi anyavállalatát és jelenlegi legnagyobb ügyfelét, a General Motors (GM) autógyártót is komolyan károsítaná.


Egyes elemzők szerint az alkalmazottak sztrájkja a GM-et is csődbe taszíthatja. A Delphit 1999-ben létrehozó társaság 10,6 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el tavaly. A beszállító foglalkoztatottjainak béréről 30 napon belül születhet döntés.

A Delphi csődközelbe kerülése óta harcol az alacsonyabb bérek és juttatások bevezetéséért, miközben folyamatosan tárgyal az érdekképviselettel. Március végén például azzal az ötlettel állt elő, hogy csökkentsék a szakszervezeti tagok órabérét öt, jövőre pedig újabb hat dollárral. Ezzel egy időben azt is bejelentette a társaság, hogy 29 egyesült államokbeli üzeméből 21-et bezár, s elbocsátja 20 ezer dolgozóját.

A napokban a vállalat magyarországi szárnya 400 fős leépítést jelentett be szombathelyi gyárában. Arról nincs szó, hogy a cég be kívánná zárni az üzemet, a kft. nyereségesen termel, tavalyi árbevétele 130 millió euró körül volt - írta korábban az mfor.hu.

Menedzsment Fórum

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek