kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Trénerképző szerepe a lifelong learningben

A ma embere igyekszik rendkívül tudatosan élni. Gondol a jövő nemzedékére, hiszen alternatív forrásokból igyekszik energiaszükségletét fedezni, szelektíven gyűjti a hulladékot, vásárlásmentes napokon próbálja csökkenteni az ésszerűtlen termelést, sőt a Föld napján még a villanyt sem kapcsolja fel. Ugyanakkor mennyire tudatosan készíti fel önmagát a jövő kihívásaira? Mekkora energiákat fordít a saját képzésére, önmaga szellemi ápolására?

Én magam azt látom, hogy a kor előrehaladtával mintha az önképzés iránti elköteleződés megkopni látszana. Pedig tudjuk jól, hogy a legnagyobb ráhatásunk saját magunkra van, és a jövő kérdéseire csak mi magunk adhatjuk meg a válaszokat. A lifelong learning napjaink egyik legfontosabb üzenete.

A növekvő fogyasztói igényekre reagálva a felnőttképzési piacon számtalan hangzatos ígéret jelent meg. Ezzel együtt soha nem tapasztalt módon vonzó lett a tréneri pálya, ami magával hozva azt a jelenséget is, hogy a jól képzett, mély gyakorlattal rendelkező szakemberek mellett megjelentek a gyorstalpaló programokban vagy könyvekből kinevelkedett alacsonyabb kompetenciákkal és hiányzó tapasztalattal rendelkező trénerek.

Nem sok olyan oktatással, coachinggal foglalkozó cég van Magyarországon, amelyik évente mintegy ezer képzési nappal dicsekedhet. E kevesek egyike a Fundamenta Akadémia.

A Fundamenta Akadémia legnagyobb értéke tréner-tanácsadó kollégáinak szakmai tudása, kreativitása, problémamegoldó képessége. Ez a tudás és elhivatottság, ami garantálja a cég sikerességét.

Hiszünk benne, hogy a gyertya lángja nem lesz kisebb, ha meggyújt egy másikat. Így örömmel osztjuk meg tudásunkat másokkal is. A közeljövőben 120 órás Exkluzív Trénerképző programsorozatot indítunk, ahol nem csak a szakma rejtelmeivel ismerkedhet meg, hanem valóban sajátélményű és gyakorlatorientált fejlesztésben lehet része.

A program exkluzivitására és a későbbi minőségbiztosításra garancia, hogy - a hazai piacon szokatlan módon - a jelentkezőknek kiválasztási rendszeren kell bizonyítaniuk olyan alapkompetenciákat, melyek feltételei az elhívatott tréneri munkának. Olyan szakemberképzésbe kezdünk, ami ismét rangot, elismerést képes kivívni a felnőttképzési szakmának. A Fundamenta Akadémia Trénerképzőt indít 2014. június 14-én, ahol a gyakorlatorientált képzésre helyezzük a hangsúlyt. További információ, illetve jelentkezés a következő linken: www.trenerakademia.hu

Gerván Róbert
Fundamenta Akadémia
Fundamenta Akadémia Felnőttképzési üzletág vezetője
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk