Megjelent: 9 éve

Ügyfélbarát változások a diákhitelezés rendszerében

A kormány döntött a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendelet módosításáról, melynek eredményeképpen a hallgatói hitelezésben számos ügyfélbarát intézkedés lép életbe. A rendelet két lépcsőben lép hatályba, 2014. november 29-én, illetve 2015. február 1-jén.

Az új szabályok a hitelfelvétel előtt álló hallgatók, valamint a törlesztési szakaszban lévő ügyfelek számára jelentenek pozitív változásokat.

A diákhitelek felvétele előtt álló hallgatók számára fontos tudnivaló, hogy változik a diákhitelek igénybevételének egyik legfontosabb jogosultsági feltétele: a jelenlegi 35. életév helyett 40. éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket. Ugyancsak módosul a diákhitelek igénybevételére vonatkozó jogosultsági idő, ez az eddigi 10 tanulmányi félévről 11 tanulmányi félévre nő, vagyis a jelenlegi szabályozáshoz képest egy félévvel tovább kérhető a diákhitel. Egységes, osztatlan képzés esetén, amennyiben a képzési idő meghaladja a 11 félévet, továbbra is maximum 14 tanulmányi félévre igényelhető a diákhitel. Mindkét változás hatályba lépésének időpontja 2015. február 1-je lesz.

A törlesztési szakaszban lévő ügyfelekre vonatkozóan is több könnyítést fogadtak el, melyek tovább segíthetik a diákhitelek időben történő visszafizetését. Azon törlesztő ügyfelek számára, akik fizetési nehézséggel küzdenek az eddigi 24 hónap helyett már 36 naptári hónapra lesz kérhető – továbbra is indoklás nélkül – a törlesztőrészlet mérséklése. Pozitív hír szintén a törlesztő szakaszban lévő ügyfelek részére, hogy az eddigi hat havi hátralék, hat havi törlesztőrészlet befizetésének elmaradása helyett a jövőben egy évi elmaradás után mondhatja fel a Diákhitel Központ az ügyféllel kötött hitelszerződést. Az új szabályok 2014. november 29-én lépnek hatályba.

A célzott kamattámogatást igénybe vevő ügyfelek - TGYÁS, GYES, GYED alatt lévő diákhiteles kismamák, kispapák - a jövőben abban az esetben is jogosultak lesznek célzott kamattámogatást kérni, ha teljes munkaidőben kereső tevékenységet folytatnak. Ez vonatkozik a már engedélyezett célzott kamattámogatásokra is. Technikai tudnivaló, ám igen fontos dátum a törlesztők számára, hogy a jövőben a diákhitel esedékes törlesztőrészleteit adott hónap 5. napja helyett, adott hónap 12. napjáig kell teljesíteni, az eddig megszokott módon, a hitelszerződés szerződésszámának egyidejű feltüntetésével. Ezen változások 2015. február 1-jén lépnek hatályba.

Egy speciális igénybevevői körre vonatkozó szigorítás is életbe lép 2014. november 29-én, mely alapján nem igényelhet szabad felhasználású hallgatói hitelt a jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, ha a szabadságvesztés végrehajtása még nem fejeződött be, ide nem értve azt az esetet, ha az elítéltet feltételes szabadságra bocsájtották.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek