Megjelent: 13 éve

Új államigazgatási vezetőt igazolt az SAP

Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy Mák Attilát nevezte ki az államigazgatási üzletágának vezetőjéül - írják sajtóközleményükben.

A 42 éves szakember a Microsofttól érkezett, ahol 2004 óta a közszféra számára történő értékesítésért volt felelős. Ezt megelőzően az IBM, és a Siemens hazai leányvállalatainál irányított sales, és -projekt csapatokat. Attila a multinacionális cégek előtt a felsőoktatásban dolgozott tanárként, ahol pályáját is kezdte.

"Célomnak tekintem, hogy a szoftvercég nemzetközi referenciáit bemutassam a hazai döntéshozóknak, és az államigazgatási szereplők fele eredményesen képviseljem az SAP érdekeit" - mondta a vezető kinevezése kapcsán.

A többdiplomás szakember három idegen nyelven, angolul, oroszul, valamint franciául beszél. Mák Attila családos, szabadidejében szívesen hódol az ejtőernyőzés, és a teljesítménytúrázás hobbijának.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek