kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Új elnök a Magyar Edzők Társaságának élén

Molnár Zoltán lett a Magyar Edzők Társaságának (MET) új elnöke. Alelnöknek Kemény Dénes vízilabdaedzőt választották.

A szervezet honlapjának beszámolója szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi főtitkárát a MET közgyűlésén egyhangúlag választották meg a posztra, amelyet mostanáig a 81 éves Ormai László töltött be.

A MET eddigi vezetője - aki kezdetben ügyvezetőként, majd tizenhét éven át elnökként irányította az idén húszéves fennállását ünneplő szervezetet - bejelentette, hogy lemond tisztségéről. Egyúttal utódjának Molnár Zoltánt, a MET eddigi alelnökét ajánlotta.

A megüresedett alelnöki helyre a küldöttek Kemény Dénest, a férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitányát, a sportági szövetség jelenlegi elnökét választották meg.

A Magyar Edzők Társaságának közgyűlésén részt vett Szabó Bence, a MOB jelenlegi főtitkára is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk