Megjelent: 14 éve

Új elnök az Informatikai Vállalkozások Szövetségének élén

A 2010. május 6-án megtartott rendes éves közgyűlésén az Informatikai Vállalkozások Szövetsége új elnököt és informatikai alelnököt választott, valamint döntöttek az Etikai és Fegyelmi Bizottság megüresedett pozícióiba delegált új tagok személyéről is.

Az új IVSZ-elnök Laufer Tamás lett, akit a közgyűlésen résztvevő tagvállalatok meggyőző többséggel választottak meg a következő három évre a szövetség élére. A közgyűlés döntött a szövetség szervezeti struktúrájának átalakításáról is.

Az infokommunikációs piac legjelentősebb érdekképviseleti szervezetének elnöki tisztségéért a tagvállalatok ajánlásával hárman szálltak versenybe. A közgyűlés Laufer Tamást választotta meg az IVSZ elnökének a következő három évre.
Az IVSZ közgyűlésen résztvevő tagvállalatok megszavazták azt a szervezeti módosítást is, amely alapján a vállalatméret szerinti tagozatok - mikro-, kis- és nagyvállalatok illetve multinacionális vállalkozások - mellett szakmai - informatikai, telekommunikációs és elektronikai - tagozatok is működnek a továbbiakban IVSZ-ben.

Az elnöki tisztet 2008. óta betöltő Keresztesi János nem indult újra az elnökválasztáson, de megpályázta az újonnan létrejött informatikai tagozat alelnöki posztját, melyre a közgyűlés meg is választotta.

A közgyűlés döntése alapján az Etikai és Fegyelmi Bizottság új tagjai Dr. Vinnai János és Dr. Kürti Sándor lettek.

A jövőre fennállásának 20 éves évfordulóját ünneplő IVSZ számos kezdeményezéssel és programmal állt ki amellett, hogy az infokommunikációs iparág az őt megillető helyre kerüljön a gazdaságban. Mind a leköszönő, mind az új elnök egyetértett abban, hogy a következetesség és a folytonosság hozhat sikereket az IKT szektor számára. Ezt szem előtt tartva tovább kell vinni az elmúlt évek jelentős, az egész iparág számára meghatározó kezdeményezéseit, mint például az IKT szektor iparpolitikai akciótervének véghezvitelét vagy a TITAN program elindítását.

A közgyűlés meghívott előadója, Dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a FIDESZ informatikai munkacsoportjának vezetője mindezek megvalósításához partnerséget ajánlott fel a kormányzat részéről.

Laufer Tamás, az IVSZ új elnöke programbeszédében elmondta, minden eddiginél nagyobb nyitottság mutatkozik az informatikai megoldások befogadására és alkalmazására a társadalom, a gazdaság és a kormányzat részéről is. A lehetőségek mellett azonban változásokra is szükség van, és ezek megvalósításához az új kormánynak megvan a felhatalmazása. Az IKT szektor szereplőinek fontos szerepük van ebben a folyamatban, hiszen a társadalom és a gazdaság sikeres fejlesztéshez csak az informatikai készségek elsajátításán keresztül vezet az út.
Az új elnök kiemelt feladatként fogalmazta meg az iparági lobbi erősítését a kutatás-fejlesztés, a kockázati tőke bevonás és informatikai képzések területén.

Laufer Tamás (44) villamosmérnöki és MBA végzettséggel rendelkezik. Pályáját a Videoton Fejlesztési Intézetnél kezdte szoftverfejlesztőként, majd Párizsban a Bull vállalatnál dolgozott. 1995-től az Andersen Consulting tanácsadó cég igazgatója, majd 1996-tól az Oracle Magyarország konzultációs üzletágának igazgatója, később ügyvezető igazgatója. 2002-től fél évig a Magyar Posta igazgatója, a vezérigazgató főtanácsadója. Ezt követően a SZÜV, majd az Albacomp vezérigazgatója. Laufer Tamás 2006-tól elnöke és társtulajdonosa a RacioNet Informatikai Zrt-nek. A cég az elmúlt években a magyar informatikai piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. 5 éve tölti be az IVSZ nagyvállalati alelnöki pozícióját, aktív részt vállalt a szövetség munkájában.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk