kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Új értékesítési igazgató a Generali Alapkezelőnél

A Generali Alapkezelő értékesítési igazgatójaként folytatja pályafutását május közepétől Jakab Gábor, a Gránit Bank korábbi vezérigazgatója, áll a cég sajtóközleményében.

A Generali Alapkezelő az elmúlt időszakban megváltozott piaci környezet hatására - elsősorban az intézményi vagyonkezelési piac jelentős mértékű szűkülése miatt - olyan új stratégia megvalósításába kezdett, amelynek célja egy, a korábbiaknál jóval diverzifikáltabb termék- és szolgáltatás-portfólió kialakítása és a lakossági szegmens eddigieknél szélesebb körű elérése.

- Fő törekvésünk, hogy a lakossági befektetői körünk - vagyonkezelt állományunkhoz viszonyított - aránya a jelenlegi 10 százalék körüli szintről, középtávon 25-30 százalékra bővüljön - fogalmaz Schuszter Péter, a Generali Alapkezelő elnök-vezérigazgatója. Hozzáteszi: - Az új stratégiával összhangban kértük fel Jakab Gábort arra a feladatra, hogy segítsen befektetési alapjaink ügynöki értékesítésének beindításában és dinamizálásában, új alapok elindításában és a privátbanki értékesítés kialakításában.

Jakab Gábor (42 éves) közgazdász, jelenlegi pozícióját megelőzően, 2010 májusától, a Gránit Bank vezérigazgatójaként tevékenykedett. Pályafutását 1988-ban a Magyar Hitelbanknál kezdte deviza- és pénzpiaci üzletkötőként, majd 1991 és 1998 között a BNP-Dresdner Banknál dolgozott devizakereskedőként, később treasury értékesítési osztály vezetőjeként. A szakember ezt követően, 2003-ig a Citibank treasury értékesítési és marketing igazgatója volt, majd 2003 és 2004 között, a Raiffeisen Értékpapír kötvény és származékos termékek kereskedési és értékesítési vezetőjeként közreműködött a strukturált befektetésekkel foglalkozó üzletág elindításában, illetve a Raiffeisen Értékpapír (RSI) Raiffeisen Bankba történő integrációjában. 2004 és 2009 között, a WestLB Hungaria Bank treasury üzleti stratégiájának kidolgozásáért és végrehajtásáért, illetve a hitelintézet a Wallis-csoporthoz tartozó Milton Bank számára történő sikeres értékesítéséért felelt. Ezt követően közreműködött a - 2010 májusától Gránit Bank néven működő - Milton Bank új üzleti stratégiájának kidolgozásában, derül ki a lapunknak eljuttatott sajtóanyagból.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk