Megjelent: 18 éve

Új értékesítési igazgató a Groupamánál

A Groupama Biztosító Zrt.-nél 2006 júniusától Ugyan Tibor tölti be az értékesítési igazgatói pozíciót.

A 39 éves szakember a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett személyügyi szervező diplomát, majd a biztosítási iparággal kapcsolatos vezetői tudását a Life Insurance Marketing and Research Association (LIMRA) által szervezett tanfolyamokon és szemináriumokon sajátította el, ahol 2001-ben megkapta a CIAM (Chartered Insurance Agency Manager – okleveles biztosítási vezető) címet.

Biztosítási területen 1988-ban kezdett tevékenykedni az Állami Biztosítónál, majd 1991-től a Nationale-Nederlanden (ING) biztosító egyik „alapító” tagja volt, ahol 1994-ben kinevezték a Zuglói Igazgatóság értékesítési igazgatójává. 1996-tól a Winterthurnál alkuszi értékesítési vezető, majd 1997-ben újra visszatér az NN Zuglói Igazgatóságára, korábbi pozíciójába.

A Groupamát megelőzően Ugyan Tibor 3 éven át az ING Biztosító központjában értékesítési tanácsadó munkakört töltött be, ahol a társaság hét igazgatóságból álló régiójának szakmai felügyeletét látta el. Emellett irányította az alkuszi kapcsolatok kiépítését és teljesítményük felügyeletét a régión belül.

A Groupama Biztosító értékesítési igazgatójaként az irányítói feladatokon túl kiemelt szerepe lesz a biztosító hálózatának további építésében és külsős értékesítési partnerek bevonásában.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek