Megjelent: 8 éve

Új értékesítési igazgató a Schneider Electric IT üzletágánál

A Schneider Electric magyarországi leányvállalata Radev Mihályt (37) nevezte ki az IT üzletág értékesítési igazgatójának, mely pozíciót a szakember 2016 januárjától tölti be.

Radev Mihályt szakmai tapasztalata, hazai illetve nemzetközi trend- és piacismerete, valamint kimagasló eredményei alapján kérték fel a posztra. A menedzser 12 éves értékesítési tapasztalattal rendelkezik az IT és elektronika területén. Kinevezése mellett szólt az is, hogy rövid megszakítással immáron 7 éve dolgozik a Schneider Electricnél, így otthonosan mozog a vállalat termékei és megoldásai között, kiismeri magát a szervezeti folyamatokban, ezen felül jó viszonyt ápol kollégáival és a vezetőséggel egyaránt.

Radev Mihály az elmúlt 7 évben az APC by Schneider Electric termékek és megoldások teljes disztribúciós hálózatáért felelt. Az ő nevéhez kötődik az értékesítés maximalizálása érdekében megalkotott stratégia és üzleti folyamatok mellett a disztribúciós hálózat átszervezése, és egy új partnerprogram kialakítása, melynek eredményeként a tagokon keresztüli értékesítés 30 százalékkal bővült. A szakember 2001-ben diplomázott az amerikai Webster University kihelyezett Bachelor of Arts: Business Administration képzésén Bécsben, középiskolai tanulmányait az Egyesült Államokban végezte el. Anyanyelvi szinten beszél bolgárul és felsőfokon angol nyelven. Szabadidejében szeret utazni, külföldön élő barátaival tartja a kapcsolatot.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk