kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Új értékesítési vezető a T-Systemsnél

Fazakas András tölti be a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletágánál (T-Systems) az SMB és MID Market terület értékesítési vezetői posztját 2010. február elsejétől.

A kommunikációs diplomával rendelkező szakember feladata a közép- és kisvállalati ügyfelekhez kapcsolódó értékesítési terület irányítása lesz. Fazakas a szakmai pályafutását 1996-ban a T-Mobile elődjénél, a Westel Mobil Távközlési Rt.-nél kezdte. A vállalatnál különböző pozíciókban dolgozott, szerteágazó direkt és indirekt értékesítési, illetve ügyfélkapcsolati tapasztalatokat szerzett.

2006-ban csatlakozott a Nav N Go-hoz, ahol operatív igazgatóként a hazai és nemzetközi üzleti lehetőségek felkutatásában, a navigációs szoftver- és mobilalkalmazás-fejlesztő cég szolgáltatásainak új piacokra való bevezetésében kapott kiemelt szerepet.

Fazakas András nevéhez kötődik a 270 fős vállalat strukturális felépítése, többszöri megújítása. 2008-ban a Deloitte a „Legdinamikusabban fejlődő közép-európai IT-cég” díját a Nav N Go-nak ítélte oda. Ugyanebben az évben Fazakas Andrást az „Év Fiatal Informatikai Vállalkozójának” választotta meg idehaza az Informatikai Vállalkozások Szövetsége.

A szakember 2009-ben igazolt át a magyar üzletemberek által alapított Theoryc befektetői társuláshoz, amelynek ügyvezetői pozíciójából érkezett most meg a T-Systemshez.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk