kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Új felelős szerkesztővel erősít a Manager Magazin

Új felelős szerkesztője van a Zöld Újság Zrt. kiadásában megjelenő Manager Magazinnak, a pozíciót Koczó Ildikó (36 éves) foglalkoztatáspolitikai szakújságíró tölti be - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Koczó Ildikó
A Manager Magazin mellett a kiadó gondozásában jelenik meg a Világgazdaság üzleti napilap és a Harvard Business Review folyóirat is. László József, a Manager Magazin eddigi felelős szerkesztője ősztől egyebek mellett a Harvard Business Review üzleti szolgáltatásainak felépítésével, klubjának alapításával foglalkozik mint vezető tanácsadó. A Manager Magazin Koczó Ildikó által szerkesztett szeptemberi lapszáma a Mercedes kecskeméti beruházásának hátterét mutatta be, míg az októberi magazin többek között a tavalyi és az idei vállalati elbocsátásokról ad körképet. E két lapból már érződik a Manager Magazin új koncepciója, amelyet jól kifejez a lap új jelmondata is: "Üzletről objektíven. Üzletemberekről szubjektíven".

A Manager Magazin új felelős szerkesztője kinevezését megelőzően, a lap rovatvezetőjeként elsősorban foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci és karriertémákkal foglalkozott. Koczó Ildikó öt éve dolgozik a Világgazdaságnál, a gazdasági napilap hetente megjelenő Karrierklub mellékletének szerkesztőjeként. A kinevezés nem jelent új munkahelyet az újságíró számára, mivel a Világgazdaság szerkesztőjeként a lap hasábjain továbbra is lehet találkozni a nevével.

Koczó Ildikó korábban a Magyar Rádió és az InfoRádió munkatársaként, illetve tréner-tanácsadóként dolgozott. Az újságírónak tavaly tavasszal jelent meg első, Karrierklinika című könyve, amellyel a diplomaszerzés előtt állók és a frissdiplomás pályakezdők tudatos karrierépítését kívánta segíteni. A könyv egy-egy fejezetét élvonalbeli nagyvállalatok felsővezetőinek kommentárjai teszik teljessé.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk