Megjelent: 19 éve

Új FMM irányvonal: fókuszban a forráskoordináció

A munkaügyi forrásokra erőteljesebben kell fókuszálni - mondta Csizmár Gábor abban a beszédében, melyben többek között megerősítette az új foglalkoztatási törvény kialakításának szükségességét és részletezte a főbb foglalkoztatáspolitikai célokat is.

A munkaügyi miniszter beszédében elmondta, hogy a jövőben elsősorban a jobb forráskoordinációra kell nagyobb figyelmet fordítani, hiszen ennek hiányában az uniós operatív programokra kapott pénzügyi támogatások nem hasznosulnak megfelelően.

Csizmár Gábor mindemellett rámutatott arra is, hogy a munkaügyi tárca további fontos célkitűzése a fiatal, pályakezdő munkanélküliek, így a munkaügyi szempontból inaktív társadalmi szegmens csökkentése. A miniszter részletesen kitért a kisgyermekes anyák helyzetének javítására is, továbbá a megváltozott munkaképességűek, valamint a kissebbségek -így elsősorban a romák- meglehetősen rossz (körülbelül 20 százalékra becsült) foglalkoztatotti arányának növelését is célul tűzte ki.

A miniszter életbevágó lépésként említette az oktatás és ezen belül a felnőttképzés foglalkoztatáspolitikai harmonizációját. Mint mondta, a munkaerő-piaci kereslet és az iskolarendszerű oktatásban részt vettek aránya, illetve megoszlása között túlságosan nagy eltérés mutatkozik. Ennek értelmében a jövőben -a hatékonyabb forráskoordinációval párhuzamosan- a felnőttképzésre és az oktatási rendszerre fognak fókuszálni, mert csak ezzel biztosítható a rugalmas munkaerő-piaci struktúra.

A Napi Gazdaság jelentése nyomán
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek