kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Új HR igazgató lép Szalainé nyomdokaiba a BKV-nál

Kiválasztotta új humánpolitikai igazgatóját a BKV, Juracsik Zoltán veszi át Szalainé helyét, közölte a közlekedési vállalat a közelmúltban, adja hírül az FH alapján az Index.

Az ötven jelentkező közül Juracsik Zoltánra, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola korábbi humánpolitikai osztályvezetőjére esett a cég választása. Zoltán október 16-án lépett be a BKV-hoz határozatlan idejű munkaszerződéssel. Alapbére havonta 1 241 000 forint, amihez 100 százaléknyi teljesítéshez kötött prémiumot kap. Emellett jár neki a személygépkocsi használat, mobiltelefon, vezetői pótszabadság, részvétel egészségügyi szűrővizsgálaton, és a Kollektív Szerződés szerinti felmondási idő a munkaviszony rendes felmondása esetén. Távozásakor végkielégítés nem illeti meg, közölte a vállalat.

Szalainé Szilágyi Eleonóra korábbi humánpolitikai igazgató hivatalosan 2008. márciusában távozott a BKV-tól és a prémiumokkal együtt felvett csaknem 100 millió forint végkielégítést. Szerződését később úgy módosították, hogy a cégnél maradhatott, havi több mint egymillió forintért, de a végkielégítést nem fizette vissza. Az igazgatónő a botrány miatt 2009. július 27-én távozott.

Független Hírügynökség/Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk