Megjelent: 14 éve

Új jogi szemlélet vonatkozik majd a munkatáborba hurcoltakra

A tervek szerint a kormány még az ősz folyamán áttekinti a munkatáborokba - köztük a Hortobágyra - kitelepítettekre vonatkozó jogszabályokat és juttatásokat - mondta el Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A most hatályos jogszabályok úgy tekintenek a kényszermunkatáborokba hurcoltak, illetve szabadságelvonással sújtottak juttatásaira, járadékaira, mint akkori munkavégzésük, társadalombiztosításból való kiesésük megváltására.

Az új kormány ezt a kérdést új szemlélettel, a jogfosztottság oldaláról kívánja megközelíteni - fejtette ki az államtitkár, utalva arra, hogy hatvan évvel ezelőtt kezdődtek meg a kitelepítések.

Ezeket az embereket jogszabályellenesen fosztották meg tulajdonuktól, tanulási lehetőségeiktől és szabadságuktól. Egész életük során viselték annak bélyegét, hogy kitelepítették őket - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Szeretnék felhívni a társadalom szélesebb körének a figyelmét is a kitelepítésekre, erről ugyanis méltatlanul kevés szó esik - mutatott rá a parlamenti államtitkár.

MTI/Magyar Nemzet Online
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek