kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Új jövedelemadó-törvényről tárgyalnak Pozsonyban

Megkezdődött a szlovák jövedelemadó-törvény széleskörű módosításának vitája a pozsonyi parlamentben pénteken. Bevezethetik az elvárt adót: ezt a veszteséges vagy nullszaldós cégek fizetnék a nyereségadó helyett.

A szlovák parlamenti ellenzék által, valamint szlovákiai vállalkozói körökben is sokat bírált jogszabálytervezet a társasági nyereségadó mértékének csökkentésével, valamint az elvárt adó intézményének bevezetésével is számol. Ez utóbbi Szlovákiában a vállalati licensz nevet viseli majd.

A pénzügyi tárca által előterjesztett jogszabályban megfogalmazott intézkedések miatt parázs, akár többnapos vitára van kilátás, ám tekintettel a pozsonyi parlamentben uralkodó erőviszonyokra, arra, hogy a Robert Fico vezette kormánypártnak a baloldali Irány - Szociáldemokráciának (Smer-SD) a 150 fős pozsonyi törvényhozásban 83 képviselője van, a jogszabály, változatlan formában való elfogadása várható. Erre utal az is, hogy a módosítások jövő januártól lépnének hatályba, s azok hatásaival már a jövő évi költségvetés tervezet is számol, amelyet októberben hagyott jóvá a kormány, és amelyről a parlamenti képviselők várhatóan a jövő héten szavaznak.

Az egyik tervezett módosítás, hogy jövő januártól a jelenlegi 23 százalékosról 22 százalékosra csökken a társasági nyereségadó. Ezt a tervet az ellenzék sem bírálja, de nem tartja elégségesnek a csökkentés mértékét. A társasági nyereségadó szintjét az idén januártól emelte 23 százalékra a korábbi 19 százalékról Robert Fico kabinetje, amely az idén ettől 300 millió euró többletbevételt várt. Az, hogy az intézkedés milyen mértékben váltotta be a hozzáfűzött reményeket csak jövő tavasszal, az idei adóbevallások számainak ismeretében derül majd ki. Az viszont tény, hogy még a jelzett adócsökkentést követően is a visegrádi négyek csoportjában Szlovákiában marad a legmagasabb a társasági nyereségadó mértéke.

Az új jogszabály vállalati licensz néven bevezetné az elvárt adó intézményét is. Ez egy olyan járulék lenne, amelyet a veszteséget kimutató vagy nullszaldós és így adót nem fizető vállalatoknak kell befizetniük az államkasszába. A járulék éves összege az egyes vállalati formák, illetve a cégek bevételének függvényében 480 eurótól (mintegy 140 ezer forint) közel háromezer euróig (mintegy 900 ezer forint) terjed. Az adó legmagasabb összegét az évi fél millió eurónál magasabb bevételt kimutató cégeknek kell majd befizetniük az államkasszába. A vállalati licenszet először 2015-ben kell befizetniük az érintetteknek a 2014-es adóév eredményei alapján. Az intézkedéstől megközelítőleg évi 112 millió euró többletbevételt remél a szaktárca.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek