Megjelent: 17 éve

Új kormányszóvivők

Daróczi Dávid és Budai Bernadett lettek a kormányszóvivők.

Budai Bernadett 28 éves. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán politológiát, a Budapesti Gazdasági Főiskolán nemzetközi kommunikációt tanult. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatja tanulmányait, hogy megszerezze a politikatudományok doktora címet.

Az angolul és németül beszélő új kormányszóvivő öt évig a Vision Consulting cég politikai elemzőjeként dolgozott, két évig a Pénzügyminisztérium kommunikációs tanácsadója is volt.

Budai Bernadett nem most lép először a nyilvánosság elé. Munkája során gyakran írt és nyilatkozott a magyar politikai élet eseményeiről és szereplőiről. Elemzéseiben mindkét politikai táborról kritikusan írt, többször élesen bírálta a kormány kommunikációs politikáját is.

Új munkakörét ismerve érdekes felidézni egy tavaly decemberi nyilatkozatát, amelyet az MTI-nek adott. Ebben arról beszélt, hogy a kormány kompetenciájának a képe, "amelyet Gyurcsány Ferenc másfél év alatt végül is sikeresen felépített, az három hónap alatt tökéletesen lerombolódott". Budai Bernadett akkor úgy fogalmazott: nem tudja, "újra fel lehet-e építeni ezt a kompetenciaképet". Az akkori kérdésre részben mostani tevékenysége segít majd megadni a választ. Ma úgy fogalmazott, hogy munkájával szeretné a politikát közelebb vinni az emberekhez.

Daróczi Dávid 35 éves. Roma származású, eredeti keresztneve József volt, amelyet azért változtatott meg, hogy elkerülje a névegyezést édesapjával, a költői, írói, műfordítói munkáival ismertté vált Choly-Daróczi Józseffel. Daróczi Dávid a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen teológiát tanult, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem posztgraduális képzésének keretében szerzett üzleti marketing ismereteket.

Dolgozott a Népszavánál, a Világgazdaságnál, felelős szerkesztője volt a Magyar Televízió üzleti híradójának. A Rádió C indulásakor előbb a felügyelő bizottság elnöke, majd műsorigazgató, végül főszerkesztő volt. Dolgozott a Magyar Hírlapnál is, ahol 2005-ig a gazdasági rovatot vezette.

2005 őszén került a Kormányszóvivői Irodához, ahol először a miniszterelnök szövegírója volt, később az iroda vezetőjévé nevezték ki. Ebből a pozícióból lett most kormányszóvivő. Daróczi Dávid előbb újságíróként, később kormányalkalmazottként hallatta véleményét a politika különféle kérdéseiben. Többször is élesen, név szerint bírálta a Fidesz vezető politikusait.

Egy héttel ezelőtt Orbán Viktor a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta: az MSZP a felelős azért, hogy idén januárban Magyarország nem vezette be az eurót. Daróczi Dávid, a Kormányszóvivői Iroda vezetője az MTI-nek erre úgy reagált: "ha valaki együttműködésről szónokol, de amikor tenni is kell valamit a közös célok megvalósításáért, akkor inkább kivonul, vagy le sem ül a tárgyalóasztalhoz, azt képmutatónak hívják".

Daróczi Dávid ma azt mondta: szóvivői kinevezését nagy feladatnak és kihívásnak tekinti. Szerinte most dől el, hogy a következő 10-15 évben Magyarország a sikeres országok közé tartozik-e majd.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek