kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Új logisztikai bázis épült Hatvanban

Ma adják át a Horváth Rudolf Intertransport Kft. közel tízezer négyzetméteres új logisztikai bázisát a hatvani ipari parkban. A 4,5 millió dolláros projekt után a bővítést is tervezik, a területet már megvásárolták, a beruházás megvalósításához EU-s támogatásért kívánnak pályázni, írja a Világgazdaság.

Az 1995-ben alapított fuvarozó cég folyamatosan szélesítette szolgáltatásai körét: a szállítmányozási tevékenységet először haszongépjármű-szervizzel, majd 2003-ban a gyöngyösi ipari parkban uniós támogatással megépített első logisztikai központtal bővítették. Ezt két évvel később a második csarnok átadása követte, ezzel összesen mintegy hatezer négyzetméterre nőtt a gyöngyösi tárolási lehetőség.

A társaság számos multinacionális céget sorolhat vevőkörébe, amelyek révén az elmúlt években folyamatosan és dinamikusan tudta növelni árbevételét. A kezdeti néhány százmilliós bevétel 2006-ban elérte az 5,6 milliárd forintot, és mindvégig nyereséggel zártak. A tavalyi év az eredmény szempontjából is kiemelkedő volt, meghaladta a 640 milliót, ez iparági szinten is kimagasló.

A több mint négyszáz embert foglalkoztató, mintegy 1,8 milliárdos jegyzett tőkéjű cég vezetése az idén hétmilliárd forintot meghaladó árbevételt tervez. Tovább bővíti járműparkját, telephelyét és logisztikai kapacitásait is, írja a Világgazdaság.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek