Megjelent: 11 éve

Új magyar startup a világ szabadúszóiért

Egy hazai startup indult, hogy segítse a szabadúszó szakemberek hatékonyabb munkavégzését - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

"Célunk, hogy a világon egyre nagyobb tömegben jelenlévő szabadúszók munkáját hatékonyabbá tegyünk" - mondta Molnár Szabolcs, a PowerLancer.com egyik alapítója.

Szabadúszóknak vagy freelancereknek az önmagukat foglalkoztató dolgozókat nevezzük. Az elmúlt évtizedben óriási számban emelkedett meg a szabadúszók száma. Ennek egyik oka a technológiai fejlődés, melynek köszönhetően sok szakma képviselői akár otthonról is dolgozhatnak. A másik pedig a gazdasági válság és az azzal járó elbocsájtások.

A European Forum of Independent Professionals (EFIP) felmérése szerint az EU-ban 2000 és 2011 között 82 százalékkal növekedett a szabadúszók száma, és ezzel elérte a 8,5 milliót. Az Egyesült Államokban még magasabb a szabadúszók aránya, ott ezt a számot 34 és 60 millió közöttire becsülik. Ausztráliában pedig a lakosságnak már a 19 százaléka dolgozik szabadúszóként, összesen mintegy 2,1 millió ember.

"Amikor egy, a szakmájában kiváló alkalmazott kilép az alkalmazotti létből, és szabadúszóként próbál boldogulni, gyorsan rájön, hogy szabadúszóként a sikerhez kevés, hogy jó szakember legyen. A sikeres szabadúszókat a sikertelenektől nem az különbözteti meg, hogy mennyire jók a szakmájukban, hanem az, hogy mennyire foglalkoznak a szabadúszói élet üzleti részével. A szabadúszók 66 százaléka a munkával töltött idő kevesebb mint a felét számlázza csak ki. A ki nem számlázható munkaórák adminisztrációval, munkakereséssel és kapcsolattartással telnek. Célunk, hogy ezen az arányon segítsünk változtatni, hogy a szabadúszók több időt tölthessenek számlázható munkával" - mondta Juhos Tamás, a PowerLancer.com társalapítója.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk