kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Új miniszter a munkaügyi tárca élén

Nem úszta meg a szociális és a munkaügyi miniszteri poszt a kormányátalakítást: Lamperth Mónika helyére Szűcs Erika, az MSZP választmányi elnökhelyettese kerül - sejteti a Hírszerző.

Az SZDSZ koalícióból való kilépése a szocialisták által irányított minisztériumokat is megviseli, Gyurcsány Ferenc ugyanis teljesen átszervezi - kisebbségi - kormányát. A Hírszerző úgy tudja, hogy Bajnai Gordon gazdasági, Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója fejlesztési, Székely Tamás, az OEP főigazgatója egészségügyi, Szűcs Erika, az MSZP választmányi elnökhelyettese szociális, Szabó Imre környezetvédelmi, Gyenesei István pedig önkormányzati miniszter lesz. Utóbbi a parlament egyetlen független, a Somogyért Egyesület színeiben bejutott képviselője, bár való igaz, általában együtt szavazott a szocialistákkal a törvényhozásban.

Az MTI információi szerint várhatóan létrejön a kormány fejlesztési kabinetje is, és a kutatás-fejlesztésre új tárca nélküli minisztert nevez ki a kormányfő Molnár Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem rektorának személyében. Az államtitkári posztokon is történik némi változás, bár eddig csak annyi tűnik biztosnak, hogy az infrastruktúráért felelős államtitkár Puch László, az MSZP pénztárnoka lesz. A végső listát Gyurcsány Ferenc hétfő délben jelenti be hivatalosan.

Hírszerző / MTI / Híradó
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk