kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Új munkaerő-piaci trendeket hoz 2013

Skype-konferencia utazgatás helyett, felhő alapú technológiák, generációs különbségek: a Forbes magazin összeállítása alapján sorolja fel a themostwanted blog 2013 legfontosabb munkaerő-piaci trendjeit.

A bejegyzés szerint a recesszió újításra kényszeríti azokat a cégeket, amelyek talpon akarnak maradni, a technológia fejlődése pedig segít ebben. A cégvezetők kihasználhatják a szociális média előnyeit akár csapat- vagy brandépítés céljából. Újdonság a kifejezetten üzleti célokra fejlesztett Salesforce vagy a Yammer, amelyek a Facebook és a Twitter veszélyei nélkül nyújtanak közösségi szolgáltatást.

A költségoptimalizálást segíti, hogy manapság nem kell évente többször körbeutazni a fél világot egy-egy fontosabb tárgyalás miatt, egy Skype-konferencia ugyanúgy megteszi.

A közösségi alkalmazások mindenhol jelen vannak, a munkahelyeken a dolgozók felhő alapú technológiákat alkalmaznak, akár ugyanazon a dokumentumon többen egyidejűen dolgoznak, és ezekhez saját eszközeiket is használhatják.

A cikk szerint jellemző trend lesz 2013-ban, hogy a HR-eseknek meg kell próbálniuk a különböző korosztályok elvárásait összehangolni, a merőben más szemléletű generációk együttműködését megteremteni, hiszen míg az idősebb munkavállalóknak szinte természetes, hogy akár 60 órát is lehúznak a munkahelyükön hetente, a fiatalabbak nem akarják az egész életüket az íróasztalhoz láncolva tölteni. Jellemző az is, hogy míg a középkorúak ragaszkodnak munkaerő-piaci pozíciójukhoz, felnőtt egy nemzedék, amelynek célja a gyors előrejutás, ami konfliktusforrás lehet közöttük.

themostwanted.blog.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk